Túlélte a kezdeti rohamokat, 2020 után ismét BL-döntős az Arsenalt is kiejtő Paris Saint-Germain!

Megérdemelten.

Lehetett volna méltó ünneplés is, ehelyett káosz és anarchia követte a Paris Saint-Germain BL-döntőbe jutását.
Önfeledt örömünnep helyett céltalan erőszakba és vandalizmusba torkollt az éjszaka Párizsban, a PSG Bajnokok Ligája-döntőbe jutása után.
Ezt is ajánljuk a témában
Megérdemelten.
A lefújást követően ezrek lepték el a párizsi utcákat, ám kulturált ünneplés helyett rongálás, fosztogatás, gyújtogatás volt a közismerten jórészt bevándorló hátterű PSG-ultrák programja – sőt egyelőre tisztázatlan körülmények között még egy autó is a tömegbe hajtott, három embert kórházba küldve.
A pusztításról készült helyszíni videófelvételek sokkoló erejűek, miként az is, hogy még a kivezényelt rohamrendőrök is csak hosszú, többórányi keserves küzdelemmel, könnygáz és egyéb tömegoszlató eszközök bevetésével tudták megfékezni az értelmetlen erőszakot.
Az elkeserítő eseményeknek még komolyabb élt ad, hogy történt mindez egyetlen nappal azután, hogy Gérald Darmanin egykori belügy- és jelenlegi igazságügyi miniszter a három évvel ezelőtti, párizsi BL-döntőt kísérő balhé kapcsán nyíltan és kíméletlenül őszintén emelte fel szavát a mára tarthatatlanná váló francia közállapotok ellen – az éjszaka történteknél szemléletesebb visszaigazolás aligha kell szavainak...
Ezt is ajánljuk a témában
„Ez volt pályafutásom legnagyobb kudarca.”
(Nyitókép: Anadolu Agency/Getty Images)