„Attila csodálatos!” – kitört a gettóból, Pintért az apjának tekinti, Felcsúton viszont elárulták...

Mókás interjút adott az M4 Sportnak Ezekiel Henty, a korábban hazánkban légióskodó labdarúgó.

A nigériai botrányhősre jól emlékezhetnek a magyar futballszurkolók is: a tehetsége vitathatatlan volt, előbb a Fehérvárnál, majd a Puskás Akadémiánál is ontotta a gólokat, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt kezelhetetlen, öntörvényű személyisége, amelyet a legtöbb edző nem is volt képes tolerálni.

Leszámítva a PAFC-nál vele dolgozó Pintér Attilát, akit emlékezetes módon még apák napján is felköszöntött, róla ilyeneket mondott Henty: 

A lagosi gettóból elmondása szerint Cristiano Ronaldót megszégyenítő cseljátéka miatt kitörő Henty kétségkívül egyszerűen működik, erről meg későbbi edzője, Hornyák Zsolt adott egy viszonylag sommás jellemzést nemrég a horvát STVR-nek, amelyben kifejtette, a nigériai légiós anno nem volt hajlandó a többi játékostárssal egy öltözőlevegőt szívni, edzeni pedig csak azután méltóztatott elindulni, ha már megfelelően kibeszélgette magát méregdrága sportautókról és Rolex órákról. Henty valóságképében persze ez is homlokegyenest fordítva csapódott le, szerinte Hornyák volt az, aki nemhogy az autóját, de még a ruháit(!) is kölcsönkérte: 

Mindig velem volt elfoglalva, nézegette az óráimat, az autómról beszélt. Azoknak az edzőknek, akiknek nincsen pénzük, nem tetszik, ha ilyen dolgaid vannak. Pedig én nem szoktam kérkedni, tudom, honnan jövök, alázatos vagyok, a szertárostól a portásig minden egyes embert tisztelek. Szóval Zsolt dicsérgette a cuccaimat, volt, hogy kölcsönadtam neki az autómat, vagy elkérte a ruháimat, a cipőmet. Azzal volt a baj, hogy irányítani, manipulálni próbált, de én nem egy robot vagyok. Úgy érzem, elárult. Miután megerősítettem a pozíciójában, azt gondolta, megmutathatja, hogy jó edző, de nem volt az. A jó edzők tudják, hogyan kell bánni a játékosaikkal. Egy jó edző tudja, hogy a játékosainak köszönhet mindent.”

Legeredményesebb (és messze leghosszabb) időszakát a Slovan Bratislavánál töltötte három szezon alatt két-két bajnoki címmel és kupagyőzelemmel, de a végén már – a felvidéki Hornyák szerint egyébként kimondottan játékosközpontú és jó pedagógus – Vladimir Weiss vezetőedző sem tudta elviselni az elviselhetetlent. A nigériai játékos szerény reakciója erre:

Én voltam a csapat legjobbja, a társak felnéztek rám, magabiztosságot adtam nekik. Mondtam nekik, egy csapat vagyunk, ne foglalkozzatok a nyomással, adjátok nekem a labdát, segítek. Az edző azonban a csapat elé helyezte a fiát, aki nem is védekezett a meccseken, vele szemben elnézőbb volt. Az tetszett a legkevésbé, amikor nem állt elém azzal, hogy nem játszhatok, csak szó nélkül a kispadra tett.”

S hogy miért volt a jelenleg Izraelben ügyeskedő – ott másfél év alatt épp a harmadik csapatát fogyasztó – Hentynek pályafutása alatt 10 országban eddig már 18 csapata, annak az oka pofonegyszerű, főhősünk válasza legalábbis röviden és tömören így foglalható össze: mindig mindenhol mindenki vele akart kiszúrni. Olaszországban az ügynöke verte át, Oroszországban az egész Lokomotiv Moszkva becsapta, Fehérváron ajtókat rugdosott, miközben a posztjára hozták Lazovicsot, Eszéken nem voltak hajlandóak fizetni a méregdrága római rehabilitációját, és még hosszasan sorolhatnánk... Te rongyos élet!

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt