a három bajnokaspiráns azonos pontszámmal zár (ehhez a Rijekának és a Dinamónak döntetlent kellene játszania, a Hajduknak pedig nyernie kellene az utolsó játéknapon), ebben az esetben pedig a spliti együttes lenne az aranyérmes.
Mindezek tudatában teljesen egyértelmű, hogy a tabella első három helyezettjének mérkőzését (Rijeka–Slaven Belupo, Dinamo Zagreb–Varazdin, Sibenik–Hajduk Split) egy időben, vasárnap 17 órától játsszák, sőt az Osijek–Istra 1961 találkozót is ekkor rendezik, ebben a párosításban ugyanis a vendégcsapat harcol még a Varazdinnal és a Slavennel a negyedik helyért, ami Konferencialiga-indulást jelenthet a következő idényre. Ugyanakkor eredetileg ez utóbbi találkozót a VAR-felszereléshiány miatt pénteken játszották volna le, de a Hajduk tiltakozott az időpont ellen, mivel a splitiek szerint egy ilyen menetrend nem szolgálná a verseny tisztaságát – hívta fel a figyelmet a Csakfoci. A tiltakozásnak pedig helyt adott a szövetség.
És ezen a ponton vált szükségessé a magyar segítség: