A svéd Gabriel Landeskog a világ egyik legjobb jégkorongozója: miként az NSO összegyűjtötte, a Colorado Avalanche sztárját rögtön első NHL-idényében megválasztották az év újoncának, második évében pedig rögtön a denveriek csapatkapitányának is, amivel mindössze 19 esztendős és 286 napos korában ő lett a ligatörténelem legfiatalabb C-betűse, 11 nappal megelőzve Sidney Crosbyt.
A kétszeres világbajnok kiválóság 2022-ben aztán úgy vezette bajnoki címig, azaz Stanley Kupa-győzelemig a Coloradót, hogy már a 2020-as rájátszás óta szenvedett a térdével egy ijesztő hokis sérülés miatt: az egyik playoffmeccsen saját csapattársa, Cale Makar korcsolyapengéje vágta el a térdét olyan szerencsétlenül, hogy a térdkalácsnál keletkezett porckopás miatt végül műtétek és rehabilitációk sorozatára volt szükség a porc teljes pótlása céljából.
Az eleinte banálisnak tűnő sérülésből így végül az lett, hogy az elképesztően peches Landeskognak három teljes évet kellett kihagynia, végül magyar idő szerint csütörtök hajnalban térhetett vissza a jégre a Coloradóba: egészen pontosan 1033 napnyi kényszerpihenő után! Az ellenfél pedig éppen az a Dallas Stars volt, amely ellen anno 2020-ban elszenvedte az egész kálváriát útjára indító sérülést…