Győzelmével a Honvéd egy helyet előrelépett, de még így is kieső helyen áll. Érdekesség, hogy az utolsó (16.) Tatabánya és a nyolcadik Mezőkövesd között csupán négy pont különbség van.
„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a gól mellett több olyan lehetőségünk volt, amikor eldönthettük volna a három pont sorsát – értékelt a Honvéd vezetőedzője, Feczkó Tamás. – Azonban a Soroksár erejét mutatja, hogy a második félidőben remekül futballoztak. A csapatom azonban ilyen nehéz körülmények között is meg tudta fordítani a mérkőzést, és ez jól szemlélteti mentális erejét. A legnagyobb pozitívuma a mai napnak, hogy hátrányban sem remegtünk meg és a találkozó végéig mentünk előre a győzelemért és a szurkolóinkért, akik fantasztikus hangulatot teremtettek a stadionban.”
Fotó: M4 Sport/Facebook