A szurkolók szerint haldoklik az óriásklub, ezért eltemetik

Nagy a baj a Manchester Unitednél: bejelentették, hogy spórolás miatt innetől kezdve nem kapnak ebédet a klubnál dolgozók.

Rögös az út, de végig lehet menni rajta: az egykor szebb napokat megért klubok még kiharcolhatják a Bajnokok Ligája-indulást. Így a Manchester United vagy a Tottenham Hotspur is.
A labdarúgó Bajnokok Ligája mellett az Európa-liga nyolcaddöntői is megkezdődnek a héten. A mezőnyben a legnagyobb név az a Manchester United, amely pocsék idényt fut. Ruben Amorim együttese a 14. helyet foglalja el az angol Premier League-ben, azaz csupán hat csapatot előz meg.
Az eddigi 27 bajnokiból mindössze kilencet nyert meg, hat döntetlent játszott és tizenkétszer kapott ki. Az Angol Ligakupából már kiesett, és a múlt hétvégén kisebb meglepetésre a Fulhammel szemben is alulmaradt az FA-kupában, így címvédőként a nyolcaddöntőben búcsúzott.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy a baj a Manchester Unitednél: bejelentették, hogy spórolás miatt innetől kezdve nem kapnak ebédet a klubnál dolgozók.
A portugál edző dolgát nem könnyíti meg, hogy egymás után dőlnek ki az alapemberei: már hosszú ideje nem számíthat Luke Shaw-ra és Mason Mountra, de a nagyobb nevek közül Lisandro Martínez, Kobbie Mainoo, valamint Amad Diallo is harcképtelenné vált (miközben Marcus Rashford kölcsönbe távozott). A Fulham ellen ráadásul kisebb sérülést szedett össze Harry Maguire és Manuel Ugarte is, így a hírek szerint ők legfeljebb a kispadra ülhetnek le a Real Sociedad elleni első, idegenbeli nyolcaddöntőn.
Az MU-nak nemcsak a pályán, de azon kívül is vannak gondjai. Most éppen az szolgáltat beszédtémát, hogy a felső vezetés döntése értelmében innentől kezdve a spórolás jegyében nem kapnak ebédet a klubnál dolgozók. Ennek következményeként a Manchester United „értékeit, kultúráját és hagyományait” támogató The 1958 szurkolói csoport nagyszabású demonstrációt szervez a csapat következő bajnoki mérkőzésére, március 9-én, az Arsenal ellen. Az 1958-as csoport az eseményt „a Glazer család és a klub szurkolói kultúrája elleni szándékos támadás elleni tiltakozásként” határozta meg. Március 9-én, helyi idő szerint 15:00-kor, másfél órával az Arsenal elleni mérkőzés előtt a szurkolók egy Old Trafford melletti pubban gyülekeznek majd, és közösen vonulnak a stadionhoz. A drukkereket arra kérik, hogy hozzanak „meleget, zajt és szenvedélyt”. Emellett felhívják a figyelmüket, hogy feketébe öltözzenek, szimbolizálva ezzel, hogy a klub „lassan haldoklik az adósságok, a hibás vezetés és a szurkolók kizsákmányolása miatt.”
A borzalmas idény ellenére azonban az angol rekordbajnok számára még nincs minden veszve, ugyanis az Európa-liga-győzelem Bajnokok Ligája-főtáblát jelentene.
Márpedig ebben a sorozatban a bukdácsolások ellenére bizony továbbra is az egyik legnagyobb esélyesnek számít. Az alapszakasz legelején még sokan nevettek az MU-n, mivel három döntetlennel indított, de aztán a maradék öt meccsét mind megnyerte, és ezzel egyedüliként veretlenül zárta az alapszakaszt, összességében pedig a harmadik helyen végzett. Az egyik fogadóiroda jelenleg a legnagyobb esélyesnek
A manchesteriek számára még ezzel az ezer sebből vérző kerettel sem tűnik megoldhatatlan feladatnak az elődöntőbe jutás, addigra pedig már a sérültek közül jó néhányan visszatérhetnek. A 16 között ugyanakkor a Real Sociedad rágós feladatnak ígérkezik. A sorsolás egyébként annyiban kedvezett Amoriméknak, hogy a döntőbe vezető úton valamennyi oda-visszavágós párharcot idegenben kezdhetik.
Egy másik, a „big sixhez” tartozó angol óriás is élt már meg szebb napokat: a Tottenham hasonló idényt fut, mint az MU, a bajnokságban például mindkettő 33 ponttal áll, 13 ponttal lemaradva az 5. Chelsea-től. A Spurs az Angol Ligakupában az elődöntőig jutott, viszont az FA-kupától hamar elköszönt. A vezetőség Ange Postecogloutól még nem, de ha nem nyeri meg az Európa-ligát, aligha lesz maradása Londonban. Az ausztrál tréner tavaly szeptemberben emlékeztetett, hogy edzői pályafutása során a második évben eddig mindig nyert trófeát aktuális csapatával. Nos,
a Tottenham 2008 óta nem nyert semmit, és ebben a kiírásban sem számított bajnoki címre esélyesnek.
Ettől függetlenül még így is zárhat egy serleggel, hiszen így vagy úgy, de az El egyik legnagyobb esélyesének számít. A fináléban pedig akár angol riválisával is találkozhat.
Ezt is ajánljuk a témában
Keane ismét a White Hart Lane-n szerepel – játékosként.
Két spanyol gárda maradt versenyben, de egyiknek sem lesz könnyű dolga a nyolcaddöntőben. Mint említettük, a Real Sociedad a Manchester Unitedet kapta, ráadásul a visszavágót rendezik az Old Traffordon. A baszk együttes nincs is jó formában, az elmúlt két tétmeccsén a Real Madridtól és az FC Barcelonától is kikapott, utóbbitól viszont úgy 4–0-ra, hogy a 17. perctől emberhátrányban játszott. A Real Sociedad a bajnokságban 34 ponttal a kilencedik, tehát a középmezőnybe tartozik.
Az Athletic Bilbao már egy kategóriával erősebbnek tűnik. A La Ligában a BL-indulást jelentő negyedik helyen áll, és nincs rossz formában: ugyan legutóbb 1–0-ra kikapott az Atletico Madridtól, de előtte hetet vágott a Valladolidnak. Azt pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogy a május 21-i finálét a Bilbao stadionjában rendezik, így ezt a sorozatot a baszkok semmiképpen sem fogják elengedni. Utóbbinak a 16 között viszont az a Roma lesz az ellenfele, amely a legutóbbi négy tétmérkőzését megnyerte, és amely az elmúlt tíz találkozójából csupán egyet veszített el.
Az alapszakaszt megnyerő Lazióra a Ferencvárost kiejtő cseh Viktoria Plzen vár, és továbbjutása esetén a negyeddöntőben sem találkozik nagycsapattal. Az elődöntőben viszont a Tottenham vagy a Bundesligában most a Bayern Münchentől és Bayer Leverkusentől is négy gólt kapó Eintracht Frankfurt, esetleg valamelyik holland alakulat jöhet neki szembe.
Ezt is ajánljuk a témában
Amíg az AZ Alkmaart 20 ezer euróra, addig az FTC-t 30 ezer euróra büntette a szervezet.
Labdarúgó Európa-liga
Nyolcaddöntő, első mérkőzések
18.45: AZ (holland)–Tottenham Hotspur (angol)
18.45: Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol)
18.45: FCSB (román)–Olympique Lyon (francia)
18.45: Fenerbahce (török)–Rangers (skót)
21.00: Viktoria Plzen (cseh)–Lazio (olasz)
21.00: Bodö/Glimt (norvég)–Olympiakosz (görög) (Tv: Sport1)
21.00: Ajax (holland)–Eintracht Frankfurt (német)
21.00: Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Fotó: Glyn Kirk / AFP