Kerkez balhéja továbbra is téma Angliában – ez vár a tettesre

2025. március 04. 16:35

Közben a magyar válogatott balhátvédjének csapattársa, Dean Huijsen elárulta, nagyon jól szórakozott a bunyón.

2025. március 04. 16:35

Ahogy arról vasárnap a Mandineren olvashattak, a magyar válogatott Kerkez Milos csapata, a Bournemouth tizenegyesekkel legyőzte a vendég Wolverhampton Wandererst az angol labdarúgó FA Kupa nyolcaddöntőjében. Kerkez a mérkőzés 120. percében kakaskodásba kezdett a Wolves játékosával, Matheus Cunhával, aminek következtében a brazil előbb megütötte, lefejelte, majd a földön meg is rúgta a magyart. A vendégek támadóját természetesen egyből kiállították, azonban az angol játékvezetői bizottság (PGMOL) korábbi vezetője, Keith Hackett szerint Cunha további komoly büntetésekben részesülhet.

Ezt is ajánljuk a témában

Felháborító volt. Ez teljesen megbocsáthatatlan. És erre semmi szükség nem volt”

– vélekedett az esetről a találkozót követően az angol válogatott korábbi kapusa, Rob Green a BBC stúdiójában. Keith Hackett, a PGMOL egykori vezetője szerint Cunha komoly eltiltásra és további pénzbüntetésre számíthat, de még az is előfordulhat, hogy egy viselkedési tanfolyamot is el kell végeznie – számolt be a Csakfoci.com. A botrányos jelenet ellenére Kerkez csapattársa, a spanyol Dean Huijsen látszólag jól szórakozott a bunyón, amiről a közösségi oldalán is posztolt: 

Éppen nyugodtan nézem a verekedést. Csak egy kis popcorn hiányzott”

– írta és Kerkezt is megjelölve hozzátette: „Bocs, de volt már egy sárgám...” – utalt arra, miért nem szállt be a balhéba. 

Képernyőkép/Dean Huijsen Instagram-oldala

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: JUSTIN TALLIS / AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!