Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a Manamában rendezett, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát, mivel az esőszünettel tarkított szombati döntőben legyőzte az olasz Andrea Vavassorit.
A világranglistán 97. magyar játékos a 12. döntőjére készült az ATP Tour mögött a második vonalnak számító ATP Challenger Touron. Az eddigi 11-ből hatot nyert meg, első diadalát a kínai Anningban aratta 2013. május 5-én. A bahreini fináléban a világranglistán 240. Vavassorival csapott össze. A 29 éves torinói játékos legjobb helyezése eddig a 128. hely volt – a magyar klasszis karriercsúcsa a 31. –, párosban viszont három Grand Slam-döntőt is vívott, és tagja volt tavaly a Davis Kupa-győztes olasz válogatottnak.
Első találkozójukon Fucsovics türelmesen ütögetett a 193 centis ellenfél sebezhető fonákjára, aminek a harmadik gémben brék lett a jutalma. A magyar játékos két bréklabdát hárított, majd 5:3-nál a negyedik szettlabdáját értékesítette fogadóként, és 44 perc elteltével játszmaelőnybe került. Ekkor eleredt az eső Manamában, a mérkőzésvezető az öltözőbe vezényelte a játékosokat, s a finálé csak két és fél órás szünet után folytatódhatott.
A hosszúra nyúlt kényszerpihenő alatt Vavassori összeszedte magát, a második szettben kevesebbet rontott, kiegyenlítetté vált a meccs, és 5:5-ig az olasz négy, Fucsovics pedig három bréklabdát hárított. Ekkor a nyíregyházi teniszező fordított 15–40-ről, a játszmát lezáró rövidítésben viszont három könnyű labdát is kiütött, ami a szettjébe került.
Nettó két – összesítésben négy és fél – óra után jöhetett az embert próbáló ütközet utolsó felvonása, a fáradtság jeleként mindketten egyre többször mérgelődtek egy-egy elpuskázott lehetőségen. A brékig azonban nem jutottak el egészen 4:4-ig, ekkor Fucsovics a mérkőzés során harmadszor is elvette a hálónál bizonytalankodó Vavassori szerváját, majd adogatóként lezárta a 2 óra 53 perces meccset.
Nagyon örülök, hatalmas győzelem volt ez”
– nyilatkozta az eredményhirdetésen a bajnok, aki a világranglistán hétfőtől 84. lesz, és a trófea mellé 28 400 dollárt (10,9 millió forint) kapott.
„Andrea nagyszerű srác, és egyértelműen a top 100-ban van a helye. Köszönök mindent a csapatomnak, a menyasszonyomnak és a közönségnek is, ez szerintem egy ATP-szintű verseny” – dicsérte meg a szervezőket.
(MTI/Mandiner.hu)