Szoboszlai Dominik első liverpooli szezonja remekül sikerült, de mint az itáliai Il Tempo című lap a közelmúltban felfedte, nem sokon múlt, hogy a legértékesebb magyar futballista (akinek az értékét ma már 93 millió euróra becsülik) 2019-ben – Szoboszlai ekkor még az RB Salzburg futballistája volt – az olasz rekordbajnok Juventushoz szerződjön.
Az egyik legnépszerűbb olasz lap azt állítja, hogy a Juve akkori sportigazgatója, Fabio Paratici négy és fél évvel ezelőtt egy milánói étteremben elővett egy listát, amelyen a torinói topklub kiszemeltjei szerepeltek.
Azt már a jótékony homály fedi, hogy mi történhetett e munkavacsora során a társaság tagjai között, ám tény, hogy az Öreg Hölgy vezetője egyszer csak összetépte ezt a papírt és a szemétkosárba hajította.
Egy fanatikus és éber rajongó azonban nem volt rest, és kihalászta, majd összeragasztotta ezt az irományt – innentől kezdve pedig már nem kellett sok ahhoz, hogy fel is kerüljön a világhálóra.
A listán számos figyelemre méltó név szerepel, akik közül ma már többen is a Premier League-ben játszanak – közéjük tartozik Szoboszlai Dominik is.
A felsorolás élén Cristian Romero áll, aki akkor a Genoában játszott, ahonnan 26 millió euróért szerződtette a Juventus, ám az argentin védő – egyetlen hivatalos mérkőzésen sem lépett pályára a zebracsíkos mezben! Hogy mennyire mellényúltak a Zebrák, jelzi: Romero ezt követően az Atalanta alapembere lett, ma már pedig az angol Tottenham Hotspurs meghatározó játékosa.
A bal oldali listán a negyedik helyen Szoboszlai Dominik neve szerepel – nem sokon múlt tehát, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya 2019-ben a Juventushoz szerződjön!
Jól ismert név a listáról Sandro Tonalié is (2019-ben, Romeróhoz hasonlóan, csupán 20 millió euró állt a neve mellett a cetlin...), aki a Bresciánál tette le a névjegyét, innen igazolta le az AC Milan. Az időközben a válogatottba bekerülő támadó manapság már a Newcastle United játékosa, sokat mondó adat: a Szarkák 2023 nyarán 70 millió euróért szerződtették, ezzel a 24 éves játékos minden idők legdrágább olasz futballistája lett!