Mindenkit meglepett Milák Kristóf Párizsban

2024. július 30. 11:25

A 24 éves úszófenomén olyan eredményt ért el, amire valószínűleg nem sokan számítottak.

2024. július 30. 11:25
240412_kma26

Nyitókép: Koncz Márton - Nemzeti Sport

 

Magyar szemszögből a keddi nap legnagyobb kérdése az volt, vajon hogyan kezd Milák Kristóf az olimpián. Az előjelek nem sok jót ígértek, hiszen olimpia, világ- és Európa-bajnokunk tavaly június óta inkább az uszodán kívüli dolgaival került a középpontba, mintsem az eredményeivel. A 200 méteres pillangóúszás magyar világcsúcstartója hosszabb szabadságot vett ki tavaly, s végül csak január elején kezdte újra a vizes edzéseket, bár a hírek szerint sokat kihagyott azokból is. Az első komoly versenye a júniusi belgrádi Európa-bajnokságon volt, ahol a 100 méter pillangón és fő számában, 200 méter pillangón is aranyérmet nyert.

Kedden eljött az igazság pillanata, és láthattuk, milyen formában van Milák. Délelőtt a 200 méter pillangó előfutamait rendezték a párizsi olimpián a La Défense Arénában, ahol már a Budapesti Honvéd klasszisa is érdekelt volt. 

A 24 éves úszófenomén majdnem egy testhosszal, 1:53.92-es idővel nyerte a szám előfutamát, és jutott a kedd esti elődöntőbe. 

Az időeredmény még a győztesnek is tetszett, a verseny után a táblára pillantva biccentette egyet Milák. Kellő optimizmussal várhatja, s várhatjuk mi is a további szereplését. Pláne annak tudatában, hogy a nagy riválisa, Léon Marchand egy másodperccel kezdett gyengébben, 1:55.26-os időt úszott.

Az előfutamok másik magyar indulja, Márton Richárd a 16. lett (1:56.03-mal), tehát még éppen továbbment a középdöntőbe.

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Töki
2024. július 30. 16:56
Hajrá Kristóf!!!!
Töki
2024. július 30. 16:56
Hajrá Kristóf!!!!
Oldalkosár
2024. július 30. 16:15
200 pillangón indul az a francia csodafiú, Léon Marchand, aki tegnapelőtt utcahosszal verte a mezőnyt a 400 vegyes döntőjében. Ő lehet Milák komoly kihívója.
nagymacska44
2024. július 30. 15:57
Én a minap azt írtam, hogy békén kell hagyni a fiút, had tegye azt amihez a legjobban ért. Ugye, hogy igazam lett. Drukkolok neki, de ha mégsem nyer érmet, az én szememben akkor sem fog kevesebbet érni. Hajrá Kristóf.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!