„Mindenkire figyelni fogok” – Hámori Luca először bokszol a Helif-botrány óta
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szerdától szombatig a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezi az országos ökölvívó-bajnokságot.
A párizsi olimpián ötödikként végző ökölvívó csodálatos, egyben sorsfordító évet zár, de az igazán komoly változás csak most következik az életében.
A párizsi olimpián ötödik helyet szerző, és ezzel történelmet író női ökölvívónk, Hámori Luca küzdelmes őszön van túl. A jól megérdemelt pihenője után vállfájdalmak gyötörték, majd betegségekkel küzdött, sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán ringbe tud-e lépni hétvégén a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett országos bajnokságon. Csak az utolsó hetekben vált egyértelművé, hogy első női ökölvívó olimpikonunk ott lesz a 66 kilogrammosok súlycsoportjában, addig nem is húzott kesztyűt, csupán az állóképességének fejlesztésére helyezte a hangsúlyt.
Ezt is ajánljuk a témában
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szerdától szombatig a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezi az országos ökölvívó-bajnokságot.
Az izgalmak azonban csak az első gongszóig tartottak a versenyen, onnantól hamar a helyes mederbe terelte az eseményeket a Fitt-Box Club Kőszeg bokszolója. Hámori először egy nagykanizsai rivális, Horváth Mirabella ellen lépett a szorítóba az Imane Helif elleni augusztusi botrány óta, majd a döntőben Mezei Nikolettet verte egyhangú pontozással három menetben.
Mindezt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség is „megfejelte”, amely az ob másnapján zsinórban negyedszer választotta az év legjobbjának a 23 éves öklözőt.
A bajnoknő a Mandinernek elárulta, mennyire volt elégedett az ob-formájával, mit gondol a szövetség új vezetéséről és milyen hatalmas változást hoz az életébe a 2025-ös év.
Őszintén: meglepte valamelyik „eredmény”?
Talán szerénytelenség nélkül mondhatom: nem igazán. Annak ellenére, hogy sokáig kérdéses volt az ob-n való indulásom, bíztam benne, hogy megoldom a feladatokat a súlycsoportomban. Éreztem a hosszú kihagyást, hónapokig nem húztam kesztyűt, nem voltam életem formájában, de hittem magamban. A hosszú szünet elsősorban a higgadtság hiányában volt érezhető, ha megvan a kellő magabiztosságom, türelmesebb vagyok. Most erről szó sem volt.
Akkor még inkább elismerésre méltó ez a siker.
Az az igazság, hogy elszoktam a téthelyzettől, ez volt az első tétmeccsem az olimpia óta. A párizsi események ráadásul terheket, legalábbis elvárásokat tettek rám, ezért már az első meccsen bizonyítani akartam. Meglehetősen bátor boksszal rukkolt elő kanizsai ellenfelem a bemutatkozás során, másodéves ifjúsági versenyző, jól harcolt, de az edzői végül bedobták a törülközőt. A döntőben aztán végigment a három menet, kemény ellenfelet kaptam, jött végig, harcolt, de úgy érzem, végül a nagyobb rutin döntött a javamra. Visszatérésnek mindenesetre jó volt ez a verseny, így tovább tart a remek sorozatom: 2014 óta minden évben nyertem országos bajnoki aranyérmet. Kezdetben az utánpótlásban, az utóbbi hat évben pedig már a felnőttek között!
Ezt is ajánljuk a témában
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség frissen megválasztott elnöke az égető válságmenedzselésről, Erdei Zsolttal való barátságáról és az Imane Helif-ügyről is őszintén beszélt lapunknak.
Ennek ismeretében tulajdonképpen a szövetségnél nem is dönthettek másképp.
Bíztam benne, hogy értékelik az idei évemet. Már az olimpiának köszönhetően is örökké emlékezetes lesz számomra 2024, de a Párizsban szerzett ötödik hely még erre is rátett egy lapáttal. Ez már zsinórban a negyedik év, hogy engem választottak a legjobbnak, korábban volt külön köszöntés is, ezúttal még nincs információnk, hogyan tervezik átadni a díjat. A szövetség eddig az országos bajnokság szervezésével volt elfoglalva.
Tény, hogy a folytatásban is komoly kihívásokkal kell szembenéznie a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek. Sikerült már leülnie tárgyalni az új elnökkel, Kovács Istvánnal?
Többször beszéltünk az elmúlt hetekben, de a korábban már beharangozott megbeszélésre még nem került sor. Hiszek benne, hogy jó helyen van a karmesteri pálca Kokó kezében, bíztam benne, hogy megválasztják. Tudja, hogy miről szól az ökölvívás, mindent megtesz a sportágért, pozitív, lelkes és motivált.
Nem kérdés, ő a megfelelő személy a posztra.
A személye is nagyban hozzájárulhat, hogy az ökölvívás itthon és nemzetközi szinten is megkapja a támogatást, megnyugtató lenne a tudat, hogy a sportág biztosan ott lesz a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpián.
Ezt is ajánljuk a témában
Máris akcióba lendültek, személyi kérdésben döntött a Magyar Ökölvívó Szövetség új elnöksége – elűzték az üzbéget.
Ne szaladjunk annyira előre: mit tervez 2025-re?
Számtalan kérdésben majd csak januárban születhet döntés, a versenynaptáram és az edzésprogramom is bizonytalan még, de készülök becsülettel, hogy ha megvan a tervezet, a legjobb formában léphessek ringbe. Ami biztos: az új év komoly változást hoz az életembe, az eddigi kőszegi életemet budapestire cseréltem, így kénytelen vagyok klubot is váltani. Az ob-val elbúcsúztam korábbi csapatomtól, jövőre szinte biztosan a BVSC színeiben folytatom a pályafutásomat, már az ob előtt is sok segítséget kaptam a zuglóiaktól, amiért nagyon hálás vagyok.
Ezen kívül van egy másik megoldás is a fejemben: egy saját klub alapítása, saját teremmel, saját stábbal.
A menedzseremmel folyamatosan dolgozunk ezen a terven, bízom benne, hogy a közeljövően sikerül megvalósítanunk. Elvégeztem már a szakedzői képzést, azt tervezem, hogy edzéseket is tartok majd a gyerekeknek. Nem kérdés, az ökölvívás egyre népszerűbb, jönnének a fiatalok, szeretnénk megteremteni ennek is a feltételeit. Sokat tanultam az elmúlt években, a fiatal lányok közül vannak, akik példaképként tekintenek rám, idővel szeretném majd átadni a tapasztalataimat, hogy a következő generáció ne olyan felkészületlenül utazzon az olimpiára, mint én tettem idén nyáron.
Fotó: Mohd Rasfan/AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Az egész ország érte szorított, olimpikontársai küldtek neki biztató üzenetet. Interjúnk kezdetekről, párizsi élményekről és a nagy médiazaj kísérte, Helif elleni mérkőzésről.