Mesés pénzek helyett sokasodó problémák – Gálhidi Györgynek óriási csalódás volt a szaúdi kaland

Nyitókép: Gálhidi György archívum

Egy magyar szakemberrel kevesebb van a világ futballjában. Na és? Volt már ilyen, és lesz is, az edzőknél már csak így megy – mondhatnánk. És valóban, az érintetten és a családján kívül senkit sem rázott meg a hír, hogy Gálhidi György három hónap után távozott Szaúd-Arábiából. Csakhogy, ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy a magyar szakvezetők megítélése még a labdarúgóinknál is mélyebben van, akkor elszomorító ez a tény. Az MLSZ edzőképző programja ugyanis évtizedek óta nem tudott kinevelni egyetlen nemzetközileg elismert szakembert sem. Persze tudjuk jól, hogy Dárdai Pál a Herthánál edzősködött többször is, vagy Lőw Zsolt világhírű kluboknál (PSG, Chelsea, Bayern München) volt másodedző, de egyikük sem Magyarországról indulva jutott a csúcsra, csupán itt tették le az edzői vizsgájukat, nálunk szereztek papírt. Még Gálhidi volt az, aki a legtöbbet dolgozott külföldön az elmúlt években, évtizedekben. Megfordult Kínában, Kuvaitban, Ománban, Vietnámban, az Egyesült Arab Emírségekben, többször Egyiptomban, meg most Szaúd-Arábiában. A labdarúgás térképén egyik ország sem jelentős – és még finoman fogalmaztunk –, ám a helyzet az, hogy még ezen a szinten sincsenek piacképes edzőink. Így hát, az a magyar futballvezetés kudarca is, ha egy Gálhidi-szintű szakember hazatér valahonnan.

Aztán technikai igazgatóból rövid időn belül edző is lett.

„Öt meccs után, nem én kezdeményeztem, de két edzőt is elküldtek a klubtól, ám reálisan nézve, semelyikük sem volt odavaló. Az egyik nem törődött a csapatával, a másik pedig folyton stresszelte a gyerekeket, állandóan leszúrta őket, kiabált velük. Így nem lehet eredményt elérni, ez pedagógia, pláne a fiataloknál. Ezután átvettem én az U18-at. Egy győzelemmel és két döntetlennel feljöttünk a tizennyolcadikról a tizenkettedik helyre, ott adtam át az utódomnak a srácokat” – vázolta a helyzetet Gálhidi György, aki most itthon tartózkodik, ám a Mandinernek elárulta, nem tervezi, hogy visszamegy. Pedig a kollégák tisztelték, felnéztek rá, és ilyen rövid idő alatt is tudtak tanulni tőle.

Sok volt a probléma

„Abban maradtunk a vezetőkkel, hogy hazajövök az ünnepekre, és ha minden rendben lesz, akkor visszamegyek. Ám igazából én már akkor tudtam, hogy nem fogunk tovább együtt dolgozni. Rengeteg probléma volt, amit nem tudtak, vagy nem akartak megoldani. Se segítőm nem volt, se tolmácsom. Az arabom már elég jó, így az edzőkkel tudtam kommunikálni, elmondtam nekik a meglátásaimat, tanácsaimat, a jelentéseket angolul írtam le, de azt nem fordították le a kollégáknak, csak a vezetőknek” – meséli a magyar edző.

De más gondok is voltak. Maga a város, Abhá 2300 méter magasan fekszik a hegyek között, ám kocsit nem kapott a külföldi szakember, így minden nap gyalog kellett felcaplatnia a pályához.

„Fél óra volt az út felfelé, és ott nincsenek járdák. Volt, hogy három autó ment el egymás mellett, és az egyik súrolta a pólómat. Azért ebből már kinőttem, bevallom, kicsit féltem. Lefelé persze már lehoztak kocsival, de ilyen kalandokhoz már öreg vagyok. Aztán a lakhatással is voltak problémák. Kaptam egy apartmanlakást, de nem volt edény, tányér, csak evőeszköz. Konzervet, vagy gyorséttermi kaját ettem, ami elég egészségtelen. Vagy említhetném, hogy nem volt mosógép sem. 

Ha szóltam, nem változott semmi, és pont ez volt, ami betette a kaput. Nem igazán gondoltam bele, hogy ennyire szegényes is lehet ez az életvitel” – mondta a volt olimpiai válogatott futballistája.

Csak turistaként fog visszamenni

Persze az ember sok mindenről hajlandó lemondani, ha cserébe jól megfizetik, de az Abhá FC-nél közel sem voltak olyan fizetések, mint azt elsőre gondolnánk. Gálhidi persze tudta, mit vállal, ahogy mondta, nyílt kártyákkal játszottak, de bízott abban, lesz kiugrási lehetőség.

Hát, itt nem volt, ez a klub nem tartozott a nagyok, a gazdagok közé. Az utolsó napokban halottam azt az infót, hogy az első csapatnál már négy hónapja nem kaptak fizetést a játékosok és a stáb. Így elég nehéz dolgozni. Nem akarom a pénzre fogni, de ez is döntő tényező volt, hogy hazajöttem. Összességében elmondhatom, volt motiváció, hiszen nem dolgoztam még Szaúd-Arábiában, jó kiugrási lehetőségnek tűnt, de nem jött össze úgy, ahogy reméltem, ahogy bíztam benne” – árulta el Gálhidi György, aki itthon rengeteg klubnál edzősködött, irányította a Sopront, a Dunaferrt, a Diósgyőrt, a Pápát, a Kecskemétet, a Szegedet, a Budafokot, a Csepelt, de a legnagyobb sikereit Kispesten és Nyíregyházán érte el, amikor feljuttatta a másodosztályból az NB I-be a Honvédot, és a Spartacust. A kollégák amúgy nagyon szerették Abhában, többen írtak neki december eleje óta, hogy várják vissza, de úgy döntött a családdal, maximum már csak turistaként fog eljutni Abhába.