Ez komoly? Az egy eurós focista nyomába eredt a Mandiner!
Nem példátlan Nikola Kalinic lépése, de azért nagyon ritkán fordul elő a profik világában, hogy valaki ingyen, vagy jelképes összegért dolgozzon hónapokig.
Mesés pénzek helyett csak a gondok tornyosultak a világ egyik leggazdagabb országában. Pedig elsőre jó kiugrási lehetőségnek tűnt az Ábhá FC-nél elkezdett munka a magyar edzőnek.
Nyitókép: Gálhidi György archívum
Egy magyar szakemberrel kevesebb van a világ futballjában. Na és? Volt már ilyen, és lesz is, az edzőknél már csak így megy – mondhatnánk. És valóban, az érintetten és a családján kívül senkit sem rázott meg a hír, hogy Gálhidi György három hónap után távozott Szaúd-Arábiából. Csakhogy, ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy a magyar szakvezetők megítélése még a labdarúgóinknál is mélyebben van, akkor elszomorító ez a tény. Az MLSZ edzőképző programja ugyanis évtizedek óta nem tudott kinevelni egyetlen nemzetközileg elismert szakembert sem. Persze tudjuk jól, hogy Dárdai Pál a Herthánál edzősködött többször is, vagy Lőw Zsolt világhírű kluboknál (PSG, Chelsea, Bayern München) volt másodedző, de egyikük sem Magyarországról indulva jutott a csúcsra, csupán itt tették le az edzői vizsgájukat, nálunk szereztek papírt. Még Gálhidi volt az, aki a legtöbbet dolgozott külföldön az elmúlt években, évtizedekben. Megfordult Kínában, Kuvaitban, Ománban, Vietnámban, az Egyesült Arab Emírségekben, többször Egyiptomban, meg most Szaúd-Arábiában. A labdarúgás térképén egyik ország sem jelentős – és még finoman fogalmaztunk –, ám a helyzet az, hogy még ezen a szinten sincsenek piacképes edzőink. Így hát, az a magyar futballvezetés kudarca is, ha egy Gálhidi-szintű szakember hazatér valahonnan.
A 70 éves mester szeptember elején vállalta el a szaúdi másodosztályú Abhá FC akadémiájának a szakmai irányítását.
Aztán technikai igazgatóból rövid időn belül edző is lett.
„Öt meccs után, nem én kezdeményeztem, de két edzőt is elküldtek a klubtól, ám reálisan nézve, semelyikük sem volt odavaló. Az egyik nem törődött a csapatával, a másik pedig folyton stresszelte a gyerekeket, állandóan leszúrta őket, kiabált velük. Így nem lehet eredményt elérni, ez pedagógia, pláne a fiataloknál. Ezután átvettem én az U18-at. Egy győzelemmel és két döntetlennel feljöttünk a tizennyolcadikról a tizenkettedik helyre, ott adtam át az utódomnak a srácokat” – vázolta a helyzetet Gálhidi György, aki most itthon tartózkodik, ám a Mandinernek elárulta, nem tervezi, hogy visszamegy. Pedig a kollégák tisztelték, felnéztek rá, és ilyen rövid idő alatt is tudtak tanulni tőle.
„Abban maradtunk a vezetőkkel, hogy hazajövök az ünnepekre, és ha minden rendben lesz, akkor visszamegyek. Ám igazából én már akkor tudtam, hogy nem fogunk tovább együtt dolgozni. Rengeteg probléma volt, amit nem tudtak, vagy nem akartak megoldani. Se segítőm nem volt, se tolmácsom. Az arabom már elég jó, így az edzőkkel tudtam kommunikálni, elmondtam nekik a meglátásaimat, tanácsaimat, a jelentéseket angolul írtam le, de azt nem fordították le a kollégáknak, csak a vezetőknek” – meséli a magyar edző.
Ezt is ajánljuk a témában
Nem példátlan Nikola Kalinic lépése, de azért nagyon ritkán fordul elő a profik világában, hogy valaki ingyen, vagy jelképes összegért dolgozzon hónapokig.
De más gondok is voltak. Maga a város, Abhá 2300 méter magasan fekszik a hegyek között, ám kocsit nem kapott a külföldi szakember, így minden nap gyalog kellett felcaplatnia a pályához.
„Fél óra volt az út felfelé, és ott nincsenek járdák. Volt, hogy három autó ment el egymás mellett, és az egyik súrolta a pólómat. Azért ebből már kinőttem, bevallom, kicsit féltem. Lefelé persze már lehoztak kocsival, de ilyen kalandokhoz már öreg vagyok. Aztán a lakhatással is voltak problémák. Kaptam egy apartmanlakást, de nem volt edény, tányér, csak evőeszköz. Konzervet, vagy gyorséttermi kaját ettem, ami elég egészségtelen. Vagy említhetném, hogy nem volt mosógép sem.
Az irodába kértem nyomtatót, de nem kaptam. Aztán, hol volt internet, hol nem. Minden nap meg kellett küzdenem valamivel.
Ha szóltam, nem változott semmi, és pont ez volt, ami betette a kaput. Nem igazán gondoltam bele, hogy ennyire szegényes is lehet ez az életvitel” – mondta a volt olimpiai válogatott futballistája.
Persze az ember sok mindenről hajlandó lemondani, ha cserébe jól megfizetik, de az Abhá FC-nél közel sem voltak olyan fizetések, mint azt elsőre gondolnánk. Gálhidi persze tudta, mit vállal, ahogy mondta, nyílt kártyákkal játszottak, de bízott abban, lesz kiugrási lehetőség.
„A végén már két munkakört vittem, de a pénzem nem változott, egyszer sem merült fel, hogy megemelnék a fizetésemet. Furcsa, mert a szaúdi futballról mindenki azt képzeli, milyen mesés pénzek vannak.
Hát, itt nem volt, ez a klub nem tartozott a nagyok, a gazdagok közé. Az utolsó napokban halottam azt az infót, hogy az első csapatnál már négy hónapja nem kaptak fizetést a játékosok és a stáb. Így elég nehéz dolgozni. Nem akarom a pénzre fogni, de ez is döntő tényező volt, hogy hazajöttem. Összességében elmondhatom, volt motiváció, hiszen nem dolgoztam még Szaúd-Arábiában, jó kiugrási lehetőségnek tűnt, de nem jött össze úgy, ahogy reméltem, ahogy bíztam benne” – árulta el Gálhidi György, aki itthon rengeteg klubnál edzősködött, irányította a Sopront, a Dunaferrt, a Diósgyőrt, a Pápát, a Kecskemétet, a Szegedet, a Budafokot, a Csepelt, de a legnagyobb sikereit Kispesten és Nyíregyházán érte el, amikor feljuttatta a másodosztályból az NB I-be a Honvédot, és a Spartacust. A kollégák amúgy nagyon szerették Abhában, többen írtak neki december eleje óta, hogy várják vissza, de úgy döntött a családdal, maximum már csak turistaként fog eljutni Abhába.