az embargó miatt az orosz versenyzők a dobogó legfelső fokán sem hallgathatják országuk himnuszát (ehelyett a World Aquatics egy indulója szól), nem tehetik be a lábukat az úgynevezett mixed zone-ba, ahol egyébként az összes futam után a többi versenyző áthalad.
Persze, Lifincev a nyilatkozatstop ellenére sem teljesen ismeretlen a világ úszósportjában: idén áprilisban 52.34 másodperces junior világcsúccsal orosz bajnok lett kedvenc távján, de ezt a sikert nem láthatta az akkor már súlyos betegséggel küzdő edzője, Vlagyimir Nyikolajevics Szidorov.
A mester nem sokkal később meghalt, és Lifincev a továbbiakban Olga Nyikolaevna Bajdalova, illetve Jelena Jurjevna Kuznyecova irányításával folytatta a tréningeket. Lendülete nem tört meg, egy júliusi versenyen 52.08-as újabb junior világrekordot repesztett – cseppet sem mellékesen ezzel az idővel az olasz Thomas Ceccon mögött ezüstérmes lett volna a párizsi olimpián!
Három héttel a budapesti vb előtt az orosz rövid pályás bajnokságon azonban csak második lett Kolesznyikov mögött (49.69 mp-es teljesítménnyel), és így érkezett meg a budapesti világbajnokságra, ahol
immár kétszeres világbajnoknak vallhatja magát, hiszen tagja volt a 4X50 méteres orosz vegyes váltónak is, amely Kanada és az Egyesült Államok előtt szerzett aranyérmet.