Az MLSZ lesújtott az Újpest-szurkolókra: nem tudnak elbúcsúzni a kedvencektől!
A szövetség nem fogadta el az Újpest fellebbezését.
Nem Bernd Storck, Szabó István vagy Igor Bogdanovics lett a befutó, hanem Nesztor El Maestro.
Nyitókép: AFP-archív
***
Ismert: Szrdjan Blagojevics kissé váratlan eltávolítása után (a szerb mestert azok után rúgták ki három meccs után, hogy két éve bronzérmes lett a csapattal, tavaly pedig az ötödik helyen zártak...) Máté Csaba lett a Loki vezetőedzője, de a korábban a Ferencvárosnál bizonyító szakember alaposan leégett Debrecenben: öt bajnokin egyetlenegy pontot sem (!) sikerült összekaparni...
Dombi Tibor sokadik beugrása közben (a klublegenda gatyába rázta a csapatot, hiszen a bajnok Ferencváros otthonában értek el 2-2-es döntetlent, majd hazai pályán a Győri ETO ellen ugyanilyen eredménnyel zártak úgy, hogy az ellenfél a 90. percben egyenlített) is nyilvánosságot kapott: a klubvezetés Nesztor El Maestróval tárgyal.
Nos, ez pár perccel ezelőtt
hivatalossá vált: a Debreceni VSC bejelentette a 41 éves szakember irányítja a jövőben a Loki szakmai munkáját,
akivel 2026 júniusáig szóló megállapodást írtak alá. A vezetőedző saját stábbal érkezik a Hajdúságba (Nikon El Maestro asszisztensedző, Bojan Sztamatovics erőnléti edző és Banko Katics kapusedző kíséretében), de a klub azt is közölte: Dombi Tibor, Balogh János kapusedző és Szalóczy Dávid videóelemző is a stáb tagja marad.
Nesztor El Maestro a sajtótájékoztatón többek között elmondta:
„Nagyon várom a közös munkát a stábbal és a játékosokkal. Nagy megtiszteltetés és büszkeség, hogy én is a klub részesevé válhatok. A DVSC egy nagy név Európa ezen területén. A város és a klub hagyományainak, valamint a szurkolóknak is köszönhető, hogy nekivágok ennek a feladatnak.
Tisztában vagyok azzal, mekkora kihívás előtt állunk, de épp ez az, ami vonzó benne.
Két hónapja, illetve nyolc meccs óta nem nyert a csapat. Ezen gyorsan és konzisztensen kell változtatnunk, így a mai naptól kezdve reggeltől estig azon dolgozunk, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket”.