Ijesztő hullámvölgyben a Debreceni VSC – ilyen mélyen még soha nem volt

Nyitóképen: Batik Bence, Ferenczi János és Dzsudzsák Balázs, miután a szurkolók levetették velük a mezüket a 10. fordulóban játszott, 0-5-re végződő Debrecen–Paks mérkőzés után. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy ilyen sokáig ennyire kilátástalan játékot lássunk a DVSC-től. Az sem jellemző, hogy egy együttes edzőváltást követően öt bajnokiból ötöt veszítsen el úgy, hogy az előrelépésnek, a fejlődésnek szikrányi jelét se látni. Az okokat lehet fürkészni, de az biztos, hibás döntések sora kellett ahhoz, hogy a 2000-es évek legeredményesebb – 2004 és 2014 között hét bajnoki címet és négy kupagyőzelmet szerző – magyar klubja ennyire kilátástalan helyzetbe kerüljön.

Már az is érthetetlen volt, hogy a csapattal évek óta remekül szereplő vezetőedzőt, Srđan Blagojevićet miért kellett augusztusban elküldeni az Újpest elleni 3-0-s vereség után. Persze, nem nézett jól ki az idénykezdet, hiszen négy mérkőzés után csupán 4 pont szerepelt a csapat neve mellett, ez 25 százalékos teljesítmény. De az előző évek remeklése – a két évvel ezelőtti bronzérem és a tavalyi ötödik hely – miatt ilyen hamar talán nem kellett volna pálcát törni a szakmai stáb fölött. Pláne, hogy a karakán Blagojević azon kevés külföldi tréner közé tartozik, akit egyértelműen elfogadott az öltöző.

S itt érkeztünk el történetünk egyik sarkalatos pontjához, a debreceni közeghez. Hiszen ha a DVSC szereplése górcső alá kerül, gyakran elhangzik: csak olyan szakvezető tud eredményes lenni, akinek van valamilyen kötődése a klubhoz vagy a városhoz. Ez így persze túlzás, hiszen sem Szentes Lázár, sem a cseh Miroslav Beránek korábban egyetlen percet sem dolgozott játékosként vagy bármilyen funkcióban a csapat kötelékében, mégis bajnoki címet tudott nyerni. Tény viszont, hogy Garamvölgyi Lajos, bár bajnoki címet nem szerzett, 1993 és 1996 között a Pető Zoltán – Szatmári Csaba – Sándor Tamás – Dombi Tibor nevével fémjelzett csikócsapat kialakításával megalapozta a 2000-es évek szárnyalását, a több alkalommal a kispadon ülő Herczeg András pedig nemcsak az NB I.-et nyerte meg, hanem második magyar klubcsapatként a Bajnokok Ligája főtáblájára is kormányozta a Debrecent. A játékosként a csapatban három évet eltöltő Supka Attila szintén aranyérmes lett trénerként. A cseh Zdeněk Ščasný még a 2010–2011-es idény vége előtt elköszönt, majd következett a Kondás Elemér-korszak. A Loki egykori keménykötésű hátvédje újonc élvonalbeli vezetőedzőként robbantott: 2006 és 2011 között két bajnokságot és kupát nyert az együttessel. Az évtized második felében az egyesület lejtőre állt, 2020-ban az NB II.-be zuhant, Szima Gábor elnök pedig tizenkilenc év után eladta tulajdonrészét az önkormányzatnak. Miután a korábbi válogatott klasszisok közül Dzsudzsák Balázs, Korhut Mihály és Varga József is visszatért, egy év után újra élvonalbeli együttese lett Debrecennek. Egy hetedik, egy harmadik és egy ötödik hely következett az NB I.-ben, a mostani bajnokság viszont mélyrepülés, jelenleg a 11. helyen áll a csapat.

Lapunk megkeresésére a korábbi sikeredző Kondás Elemér nem titkolta elkeseredettségét: „Elszomorító, hogy idáig süllyedt a klub. A 2012–2013-as szezonban én is átéltem hasonlót a csapat élén, de akkor látszott a fény az alagút végén, ellenben a jelenlegi helyzet enyhén szólva is kilátástalan. Nemcsak a pályán, a kispadon is hitehagyott játékosokat látok, és ilyenkor persze a szerencse is elhagyja a csapatot. A szerencse csak azt a klubot segíti, ahol minden klappol.” A három bajnoki címet szerző mestert megkérdeztük a sajátos debreceni közegről is. „Nem tudom megfogalmazni, miért olyan lényeges ez, hiszen benne élek. Ami számomra természetes dolog, egy messziről jött embernek már nem biztos, hogy az. Nekem szerencsém volt, hiszen a DVSC-ben játszottam, a városban élek, ismertem és ismerem a futballistákat, nap mint nap találkoztam velük, nem kellett bemutatkoznunk egymásnak, azt is tudtuk, mit várhatunk el a másiktól. Egy messziről jövő trénernek viszont időbe telik, míg megismeri a klubot, a játékosokat” – válaszolta. Hogy miként lehetne előrelépni, azzal kapcsolatban hangsúlyozta: minden szinten rendet kellene tenni a klubban. „Fontos, hogy ebben a nehéz időszakban kell a leginkább összetartani, és ha mindenki alázattal végzi a munkáját, elindulhat fölfelé a klub. Egy győzelem segítene a legtöbbet, de még a sorsolás is nehéz…”

Az október végén leváltott Máté Csaba korábban évekig a Ferencváros kötelékében dolgozott, és Sztanyiszlav Csercseszov elküldése után a reflektorfénybe lépve megbízott edzőként – igaz, egy kész csapattal – szárnyalt, tíz meccsből kilencet megnyert. Debrecenben már nem ment ilyen jól. Bár a debütálás jól sikerült, hiszen kupamérkőzésen 0-4-re győztek Békéscsabán, a bajnokságban egymás után jöttek a vereségek. A mélypont akkor következett be, amikor a Paks elleni hazai 0-5 után a debreceni szurkolótábor megszégyenítette a játékosokat, és levetette velük a mezt. A sikertelenség soha nem jó kohéziós erő. Máté Csaba fokozatosan „elveszett” az öltözőben, és ezt még tetézte is azzal, hogy a Puskás Akadémia és a Fehérvár elleni meccsen idő előtt lehozta a pályáról a véleményvezér Dzsudzsák Balázst. Innentől kezdve borítékolható volt, hogy nem sokáig lesz maradása. Máté szeptember első napján vette át Blagojević helyét, október végén pedig már el is köszöntek tőle. A szakmai presztízsén esett csorbát leszámítva azonban nem járt rosszul, hiszen a hírek szerint 180 millió forintos bánatpénz illeti meg őt és kollégáit, a másodedzőként dolgozó fiát, Máté Rolandot, valamint a prolicences diplomával nem rendelkező, de ugyancsak a csapat mellett ténykedő Éger Lászlót.

Máté Csabát a játékosként a Debrecen szí­neiben a legtöbb tétmeccsen szereplő Dombi Tibor váltotta, de a válság folytatódott, hiszen kiesett a csapat a kupából. Az NB II.-es Mezőkövesd otthonában elszenvedett 1-0-s vereség után így értékelt a megbízott edző: „Nemhogy előreléptünk volna, hanem még mélyebbre süllyedtünk, hiszen egy másodosztályú csapattól szenvedtünk vereséget. Mivel nem igazán kerültünk helyzetbe, a góllövés sem jöhetett össze, ám így egyre jobban elbizonytalanodtunk, majd jöttek az egyéni hibák és a gól. E trauma után látványosan szétestünk, rossz volt nézni az egészet.” Az edzőként már másodszorra beugró Dombi nem titkolta, több kulcsjátékossal, erős karakterrel is leül négyszemközt beszélni, „hátha így jobban megnyílnak, és őszintébben jönnek ki a dolgok. A legfontosabb, hogy mindenki átérezze, elsősorban a saját önbecsülése miatt kell jól játszania és rendbe raknia magát. Ezek után minden mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy életünk meccse lesz, de mégsem ezen múlik az életünk. Ezért nem kell remegő lábbal tennünk mindezt, hiszen ha mindenki a maximumot hozza ki magából, bárkinek a szemébe bele tud nézni”. 

S ha már Dombi Tibor is a karakteres kulcsjátékosok fontosságáról beszélt, a történetből egyszerűen kihagyhatatlan Dzsudzsák Balázs személye. Tény, hogy a 109-szeres válogatottsággal csúcstartó focista a klub legendája, akinek az sem derogált, hogy másfél évtizedes légióskodás után az NB II.-be térjen vissza szeretett klubjához. Az is nyilvánvaló, hogy Dzsudzsákra nemcsak a játékostársak, hanem a vezetők is hallgatnak, így befolyása van arra, hogy ki irányítsa a csapatot, vagy éppen miként alakuljon a játékoskeret. Jó példa erre két korábbi kulcsjátékos, Bódi Ádám és Varga József esete. A zuhanyhíradó szerint azért kellett távozniuk, mert az öltözőben nem fért meg a sok dudás, így értelemszerű, hogy Dzsudzsák maradt a klub kötelékében. Más kérdés, hogy Bódi és Varga Kazincbarcikára szerződött, és azóta a vezérletükkel szárnyal az együttes, lapzártánkkor az NB II. második helyén állt, és ha így folytatja, esélye van az élvonalra is, amire korábban nem volt példa.

Ami a szakvezetőket illeti, a hírek szerint Dzsudzsák Balázs eleinte remekül kijött Srđan Blagojevićcsel – számtalan esetben előfordult, hogy gólörömében a tréner nyakába ugrott –,mám a viszony később fagyossá vált. Talán nem független ez attól, hogy Blagojević az őszi idény első négy meccsén lecserélte Dzsudzsákot, és ez láthatóan nem esett jól neki.

Dombi Tibort nyilván Dzsudzsák Balázs is elfogadja és elismeri, csakhogy a korábbi villámgyors szélső kerek perec kijelentette, esze ágában sincs huzamosabb ideig ellátni a DVSC vezetőedzői posztját. Egyrészt nincs meg a prolicence, másrészt remekül érzi magát Debrecenben, és nem akarja, hogy esetleg két-három év után kirúgják.

Nincs reménytelen helyzetben a Debrecen, hiszen a Ferencváros otthonában elért 2-2-es döntetlen után csupán egyetlen pontra áll a bennmaradást jelentő 10. helytől. Ezzel együtt tény: ideje lenne rendet rakni nemcsak az öltözőben, a játékosok fejében, hanem egy emelettel feljebb is. Egy ütőképes DVSC-re ugyanis szüksége van a magyar labdarúgásnak.