Kovács "Kokó" István így támasztaná fel a magyar ökölvívást

2024. november 11. 22:46

Részletesen beszélt a terveiről az új elnök.

2024. november 11. 22:46
Kovács István

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

A hétvégén tisztújító közgyűlést tartottak a Magyar Ökölvívó Szövetségben (MÖSZ), és ahogy azt a Mandiner is megírta, Kovács István lett az új elnök. A posztra eredetileg a korábbi elnökségi tag Kassai Lászlót is jelölte a jelölőbizottság, de ő nem kapta meg a közgyűléstől a jelölőlistára való felkerüléshez szükséges szavazati többséget – 39-en támogatták, de 51 kellett volna. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi bokszoló – 12 nem és 4 tartózkodás mellett – 84 támogató voksot kapott a jelölő listára kerüléshez, és mivel az alapszabály szerint, ha csak egy jelölt van a listán az elnöki posztra, akkor őt megválasztottnak kell tekinteni, így Kokóról külön már nem kellett szavazni, öt évre, 2029-ig ő lett a MÖSZ elnöke.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem is vitás, a magyar ökölvívás jelenleg nagyon mélyen van. Az állapotokat jól mutatja, hogy a szövetségnek az elmúlt egy évben nem volt elnöke, a MÖSZ-t a Rácz Attila, Berkó Lajos, Juhász Roland alkotta ügyvivői testület irányította, miután a 2023 januárjában elnökké választott Kurtucz Csaba még egy évet sem húzott ki, tavaly októberben lemondott a posztjáról. 

Kovács "Kokó" István is úgy látja, nagyon mélyen van jelenleg a magyar boksz, melynek innen csak felfelé vezet az útja, a cél elérését pedig szerinte az új elnökség és a jelenlegi közeg támogatásával sikerül majd teljesíteni.

„Ez a fajta támogató közeg, amiben találtam magam, ez a fajta segítségnyújtás egymás felé még talán soha nem volt ilyen erős az ökölvívásban és egy olyan elnökséggel tudok nekivágni a feladat elvégzésének, amilyenről még nem álmodhatott senki az ökölvívásban. Én biztos vagyok benne, hogy sikerre visszük ezt a missziót, hogy a magyar boksz újra a régi fényében ragyogjon” – mondta az M4 Sportnak adott interjújába az új elnök.

Kovács István úgy látja, hogy az eredményeket tekintve a 2024-es évet sikeresnek lehet nevezni, hiszen három magyar is szerepelt a párizsi olimpián, melyen – Hámori Luca és Kovács Richárd révén – két ötödik helyet szerezett a csapat, amire hosszú ideje nem volt példa. Ugyanakkor a korábbi sikerkorszakokkal, akár csak az 1990-es évekkel, vagy akár a 2000-es évekkel összehasonlítva mélyen van a magyar boksz, ahonnan szerinte csak felfelé vezet az út. A beszélgetésben Kokó hosszan sorolta a rá és a szövetségre a közeljövőben váró feladatokat, kiderült, hosszú listája van arról, miben kell javulni és miben fognak javulni.

„Mindenben javulnunk kell, a toborzásban, az edzőképzésben, a bírói karnak az állapotában. 

De ez hosszabb folyamat, jelenleg még azt sem tudom, milyen állapotban van a szövetség, milyenek a számok, ha van, akkor mekkora a hiány” – mondta Kovács István

A sportvezető elsőnek és talán a legfontosabbnak a bérek kifizetését tartja, hiszen több mint negyven olyan versenyző van, aki hónapok óta nem kapott fizetést. 

A szombaton megválasztott elnök úgy látja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) iránymutatásai szerint a MÖSZ-nek is csatlakoznia kell az új világszervezethez, a World Boxinghoz (WB), erről pedig döntenie kell a MÖSZ-nek, ehhez viszont alapszabályt is kell módosítani. Hozzátette, hogy már felvette a kapcsolat a WB-vel és december elején elutaznak a szövetség vezetőjéhez, a holland Boris van der Vorsthoz. A World Boxing tiltja olyan szövetség felvételét, melynek vezetésében az Umar Kremljov vezette IBA-nál tisztséget betöltött személy van, s ő ugyan volt az IBA főtitkára, ám akkor távozott, amikor elmérgesedett a NOB-bal való viszony, így ő kivételt jelent majd az előírás alól. Kovács Istvánt öt évre választották meg, és abban bízik, hogy gyorsan fog tudni haladni a problémák megoldásával és sikerre tudja vezetni a szövetséget.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2024. november 12. 05:14
Csúnya egy sport ez is. A női ökölvívást meg végképp kár volt kitalálni. Szétvert fejű nőkre ki kíváncsi? Nem kéne erre költeni. Támogassák inkább a sakkot, a teniszt meg hasonlókat...
starmind
2024. november 12. 03:12
Kokó küzdelme tiszteletre méltó, de az ökölvívásba sok-sok pénz kell(ene). Annyi, amennyit nem tud adni senki.
sentimental
2024. november 12. 00:07 Szerkesztve
Még a végén a Rheinmetall ezt is megrakja főpolgármesternek,mint az ukrán haverját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!