Kiderült, mitől szárnyal Szoboszlai állandó váltótársa

2024. október 21. 13:36

A védekező középpályás büntetőt harcolt ki és győztes gólt szerzett. Mégis megfér egyszerre a pályán a magyarral?

2024. október 21. 13:36

Nyitókép: Carl Recine/Getty Images

 

Ahogy azt lapunk is megírta, vasárnap este a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 2–1-re legyőzte a Chelsea-t az Anfielden, ezzel nyolc fordulót követően továbbra is az élen áll a Premier League-ben. A meccs hőse a győztes gólt szerző Curtis Jones volt. A Liverpool saját nevelésű labdarúgója az elmúlt szezonban keveset játszott egy makacs bokasérülés miatt. Most azonban egyre jobb formában van. Az látszik, hogy a nyáron érkezett vezetőedző, Arne Slot nem szívesen bontja meg a középpályán az argentin világbajnok Alexis Mac Allister, a holland válogatott Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik alkotta hármast. Az angol védekező középpályás az új bajnokságban általában csereként kapott lehetőséget - főleg Szobó váltótársaként -, de az feltűnő volt, ezúttal mennyit hozzá tudott tenni a Pool játékához. Most kezdett Szoboszlaiék mellett, és ő volt a Pool legjobbja.

Curtis Jones volt a Liverpool legjobbja a Chelsea ellen, 8,3-as osztályzatot kapott, míg Szoboszlai Dominik csak 6,3-ast
Forrás: WhoScored

Jones állítja, vasárnap ő volt a legboldogabb az Anfield Roadon, s a meccs után a liverpoolfc.com-nak el is árulta, hogy miért.

„Egy hete apa vagyok, s ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Ez volt az eddigi legjobb meccsem a Liverpoolban. 

Mosollyal az arcomon játszom, ez most az én örömkifejezésem. Ez egy másfajta öröm. Remélem, hogy a barátnőm és a baba is mosollyal az arcán nézte ezt a meccset. Ő egy kis csoda, akit csak meg kell etetni, tisztába tenni, aztán vissza is alszik. Nem sok alvást hagytam volna ki miatta, de ennek ellenére bölcs dolog volt, hogy külön aludtam a meccs előtt, mert így volt egy kis energiám” – nyilatkozta Jones, akinek a párja múlt héten adott életet a kis Giselle-nek.

 

Jones és a párja megosztottak fotókat, amelyeken a kezükben tartják a kisbabát, miközben sugárzik róluk az öröm – írja az Origo. A Liverpool játékosának a nyilatkozata után a közösségi oldalakon rengetegen gratuláltak, és sokan meghatónak tartották, hogy a meccs értékelése helyett az apaság örömeiről beszélt.

Számunkra Jones remeklése már nem annyira jó hír, mert akár megnehezítheti Szoboszlai Dominik csapatba kerülését is.

 Ahogy azt a Mandiner is megírta, a magyar válogatott csapatkapitánya sok kritikát kap mostanában. Nem is ok nélkül, amíg Jones a meccs legobbja lett, Szoboszlai haloványan teljesített. A két futballista a Chelsea elleni vasárnapi rangadón ugyan együtt játszott, de a látottak után könnyen lehet, hogy a jövőben Arne Slotnak inkább a 23 éves angol utánpótlás-válogatott labdarúgót favorizálja kezdőként.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000121
2024. október 21. 16:26
🍓 ️ ­É­r­­­t­­é­­k­­e­­l­­d­ ­­­a­­ ­s­z­­e­­x­­i­­ ­­p­u­­n­c­­­i­­m­­a­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­.­­𝐗­𝟏­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
Novicsok-5
2024. október 21. 13:49
Nem kell a Szoboszlaizás. Szarul játszott, ennyi. Kispadon a helye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!