A születésnapos Mucha József a Mandinernek: Az ember hetven felett sok mindenen elgondolkozik

Nyitókép: Facebook/FTC

***

Megfelelt egy elő-szülinapi ajándéknak a mérkőzés?

Abszolút! Boldog is vagyok, és titkon reméltem is, hogy így lesz. A sors kegyes volt.

Úgy tűnt, hogy egy-egy rövid időszakot leszámítva kézben tartotta a találkozót a Fradi. A helyszínen is érezhető volt ez?

A hangulat parádés volt, de minden hazai mérkőzésen így van. 

 Nagyon küzdelmes találkozót láttam, azt lehetett érezni, hogy a második félidő nagyobb részében körömszakadtunkig védekezésre kényszerítettek bennünket. Ebbe bele is fáradtunk. Attól tartottam, hogy a cserék esetleg későn jönnek, de minden jól sült el. 

A hajrábeli francia kiállítás is jól jött…

Az néha hátrány, ugyanakkor most az előnyünkre vált az emberelőny.

Érdekes volt tapasztalni, hogy némelyek sopánkodtak, hogy csak egy góllal nyert a Fradi. Reális lett volna a többgólos siker?

Az is benne volt a pakliban, mert a második játékrészben minimum kettő, de inkább három tiszta helyzetünk volt kontratámadások végén. Traorénak, Vargának… Felfokozott állapotban nem is tudom pontosan felidézni őket. Könnyebb lehetett volna a vége, ha belőjük legalább a második gólt. A franciáknak is adódtak lehetőségeik, ám jól zárt a védelem, jól védett Dibusz Dénes, minden a helyére került.

Mekkora fegyvertény, hogy topligás csapatot vert meg a magyar bajnok? 

Azt gondolom, ezzel az eredménnyel a csapatunk méltóképpen képviselte a magyar futballt, amelynek ezek a győzelmek nagyon kellenek. Olyan ellenfeleink vannak, hogy mindegyik szinte topligás szintű. Adott esetben bármelyik játszhatna a Bajnokok Ligájában is. 

Az első három pont után – jó magyar szokás szerint – megkezdődött a számolgatás, álmodozás a továbbjutásról. Ön hogyan kalkulál?

Erre mindig azt mondom, hogy a tyúkokat este kell megszámolni. Nem érdemes előre számolgatni, mert tévútra vezet. Akik például így tettek, biztos belevették az Anderlecht elleni idegenbeli győzelmet, és lám mi lett belőle: kikaptunk. Három fronton kell helytállnunk, a magyar bajnokságban és a kupában, illetve a nemzetközi porondon. Hosszú a kispadunk, szerintem lesz bőven lehetőség, hogy tudjunk frissíteni, ha szükséges lesz. A hétvégén például Győrben lépünk pályára, az sem lesz egy akármilyen meccs. 

Jól érzékelem, hogy Önnek a Fradi-meccs ünnep?

Teljes mértékben. Játékosként is úgy éltem meg, és most civilként is. Különösen a hazai fellépéseket, ilyenkor az ember találkozik a régi játszótársakkal, barátokkal, ismerősökkel. 

A közelmúltban még MLSZ ellenőrként tevékenykedett. Milyen a kapcsolata manapság a magyar futballal?

A mai napig is tevékenykedem ellenőrként, a Magyar Labdarúgó Szövetségnél dolgozom sok más játékostársammal együtt. Lassan egy évtizede, nagy örömmel végzem ezt a munkát, amiért köszönet is az MLSZ vezetésének, hogy foglalkoztat bennünket. Ilyenkor érezzük, hogy változatlanul benne vagyunk a vérkeringésben.

Középpályásként a Ferencvárossal kétszeres magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes lett. A KEK-ben döntőt játszhatott, volt válogatott, edzősködött is. Elégedetten tekint vissza? 

Lehetett volna jobb is a válogatottságok számát tekintve, az egy külön történet. Én büszke és elégedett vagyok. A sors ezt írta nekem elő, igyekeztem megragadni a lehetőséget. Magyarország legnépszerűbb csapatában tudtam futballozni tíz évet, és még több ideig edzőként is szolgálhattam a klubot. 

Az akkor Tolna, ma Baranya vármegyéhez tartozó kistelepülésről indult. Ön Máza leghíresebb szülöttje?

Van még egy híresség Róth Antal személyében. Ő is megfelelően ismert és elismert, én talán annyival vagyok előrébb, hogy a Fradiban futballoztam, ő a Pécsben. De ő is nagyszerű játékos volt, többször volt válogatott, én mindössze hatszor voltam. És nem kis csapatban szerepelt külföldön, mint a holland élcsapat, Feyenoord, én egy belga középszintűben, a Waregemben.  

Szereti a meglepetéseket?

Nem nagyon! Szeretem inkább a kiszámíthatóságot. 

Azt, hogy például a születésnapján sokan felköszöntik?

Bevallom őszintén, gyerekkoromban sem szerettem ezt a fajta ünneplést. 60-70 évesen meg nem annyira buli, 50 környékén még az ember úgy dínomdánomozik, de hetven felett sok mindenen elgondolkozik. Szeretném inkább visszafelé számolni az éveket! Persze megható dolog, mennyien emlékeznek, köszöntenek, de alig várom, hogy a napnak vége legyen, és visszatérjenek a sima hétköznapok.