Harmadik nekifutás: Ferencváros – OGC Nice élőben a Mandineren!

2024. október 24. 18:16

A francia bajnokságban 5. helyen végzett rivális ellen megszerezné első pontját, pontjait a magyar bajnok a telt házas Groupama Arénában.

2024. október 24. 18:16
null

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

***

A labdarúgó Európa Liga csoportkörének 3. fordulójában hazai pályán szerepel a Ferencváros. A zöld-fehér csapat két 2-1-es vereség (Anderlecht, Tottenham) után lépne előre a magasabban jegyzett franciák ellen. A nizzaiak sem kezdtek túl jól: otthon 1-1-re végeztek a spanyol Real Sociedaddal, Rómában 4-1-re kikaptak a Laziótól.

Összeállítások, hiányzók

A magyar csapattal kapcsolatban az egyik fő kérdés az volt, hogy egyszerre a pályán lesz-e a két csatár, Saldanha és Varga Barnabás. A kérdéskört a Mandiner is körbejárta olyan Fradi-legendákkal, mint Nyilas Elek és Lipcsei Péter. Utóbbi azt jövendölte, hogy „Pascal Jansen előszeretettel küldi pályára a csapatát a 4-2-3-1-es hadrendben, ezt favorizálja az EL-ben is, így alapvetően egy csatárral indulnak csatába a srácok. Ennek ellenére láthattuk, a Spurs ellen mégis egyaránt a kezdőbe jelölte Varga Barnabást és Saldanhát. Nagy kérdés, most hogyan dönt a holland, a magyar élvonalban szerepelhetnek együtt, elbírja a csapat, ha adott esetben eggyel kevesebb ember segít vissza a védekezésbe, de ebből a szempontból is más a nemzetközi sorozat.

Végül a holland tréner a biztonság mellet tette le a voksát, s ezúttal a magyar válogatott csatárt jelölte a kezdőtizenegybe, a brazil a padon vár bevetésre. Raul Gustavo sérült. Íme a névsor:

 

A Ligue 1-ben a 8. helyen álló nizzaiak keretében nincs ott a sérült Dante. A 41 éves (!) brazil hátvéd fénykorában a Bayern Münchenben szerepelt, de az idei szezonban is 9 meccsen játszott... A nigéria a támadó, Terem Moffi nem bevethető. Franck Haise vezetőedző a Bulka – A. Mendy, Lumpungu, Abdelmonem – Clauss, Boudaoui, Rosario, Louchet – Diop, Laborde, Guessand tizeneggyel áll ki.

Görög játékvezető fújja a sípot, Tasos Sidiropoulos személyében. 

1. félidő

A Fradi kezdte a játékot.Kevesebb mint két percet kellett várni az első lövésre: Traoré jobbról befelé cselezett, 25 méterről lőtt, kicsit megpattant, de pont a nizzai kapus, a lengyel Marcin Bulka ölében landolt. A 8. percben is a Maliból származó szélső veszélyeztetett, szépen futott el a jobb szélen, gyengébbik lábáról, a jobbról lecsúszott a beadás, ami után a kapusnak szögletre kellett ütnie a labdát, majd csak szemmel kísérte Kady életerős, ám pontatlan ballábas próbálkozását.

Szinte a semmiből lőtt majdnem gólt a francia együttes a 13. percben, jobb oldali akció után Sofiane Diop 6 méterről tüzelt, Dibusz Dénes nagy bravúrral védett a rövid saroknál!

Hatott az ijesztő, az első negyedóra végén betalált a Ferencváros: 

Rommens bal oldali szabadrúgása után átszállt a labda a hosszú oldalra, Ibrahim Cissé 4 méterről, éles szögből középre fejelte, Lumpungut érintve a rövid sarokba pattant – francia szerzett gólt a franciák ellen, 1-0!

A gól előtti pillanatok – pont egy labdányi hely volt szabadon
Fotó: UEFA

 A Párizsban felnőtt Fradi-védő szerdán így nyilatkozott a várakozásairól: „Vártam ezt az összecsapást, különleges kilencven perc lesz számomra, ám nem szabad, hogy ez elterelje a figyelmemet, elvigye a fókuszt.”

Nem vitte el a fókuszt. Mondhatnánk, a rivális viszont megzavarodott, legalábbis erre utalt, hogy két játékosa összefejelt. Hosszú percekig állt a játék.A kényszerszünetet követően a vendégek átvették a játék irányítását. A félidő hajrája a magyar csapaté volt, Kady szabadrúgása és Varga ismétlése is veszélyt jelentett. Az 5 perces ráadásban megduplázhatta volna az előnyét Pascal Jansen együttese, a kontratámadás végén 16 méterről a jobb alsó sarokt célba vevő Abu Fanni lövését bravúrral ütötte ki Bulka.

2. félidő

Lendületesen kezdett a Ferencváros, Csivics azonban nagy helyzetben röviden kapta a labdát Kadytól, így becsúszva tisztáztak a felfutó balhátvéd elől. Teljesen nyílt mérkőzés, a Jonathan Clauss beívelései okoztak időnként problémát, de Dibusznak nem kellett nagyot védenie. a 60. percben sokadszor szerzett labdát az ellenfél térfelén a házigazda, Kady azonban elkapkodta, és távolról jócskán mellé lőtt. Traoré kisvártatva kicsit földe rúgva, de eltalálta a Nice kapuját, a pattogós labda nem okozott gondot a magabiztos Bulkának.

A 63. percben már a kapus is verve volt: Makreckis jobboldali beadásából Varga Barnabás magasra emelkedve visszafejelte a labdát a hosszú sarok felé, egy védő vágta ki a gólvonal elől.

A 71. percben kimaradt a meccs-helyzete! Traoré lefutotta a védőjét, jobbról betört a tizenhatoson belülre, 10 méterről ballal elgurított a kapus és a jobb kapufa mellett is – Varga hiába dobta be magát, nem érhette el, hogy bekotorja. 

 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000125
2024. október 24. 20:10
🍓 ️ ­­É­­r­­t­­­é­­­k­­e­­­l­d­­­ ­­­a­ ­s­­z­e­­x­i­­­ ­­­p­­u­n­c­­­i­m­a­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­.­­𝐗­𝟏­­𝟖­­­.­­­𝐅­­­𝐔­𝐍
Galsó Atya
2024. október 24. 19:30
Szar négerek, meg a meghasonlott náci szurkolóik miatt megint nem lehet közlekedni a városban.
files32
2024. október 24. 19:01
A franciák ellen jól megy.
Halder_1899
2024. október 24. 18:55
HAJRÁ FRADI !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!