A második vereségét elszenvedő Ferencváros vezetőedzője elárulta, mi hiányzott a bravúrhoz

2024. október 04. 06:43

Pascal Jansen úgy látja, megtalálta a Tottenham gyengeségeit, minden a tervei szerint alakult. De akkor miért kapott ki a magyar bajnok? Idézzük a szurkolói reakciókat is.

2024. október 04. 06:43
null

Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Mint a Mandiner beszámolt róla, a Ferencváros a második mérkőzését is elveszítette a labdarúgó Európa-ligában. A magyar bajnok – ahogy az Anderlecht ellen idegenben – hazai pályán 2-1-re maradt alul az angol Tottenham Hotspurrel szemben. Kísérteties hasonlóság: ezúttal is csak a hajrában tudott szépíteni Pascal Jansen csapata. A tréner elmondta, mi hiányzott a tartalékos vendégek ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

Tudtam, hogy a srácok mire képesek és láthattuk, hogy versenyképes kihívói voltunk a Tottenhamnek. 

Pechesek vagyunk, hogy nem ítélték szabályosnak Varga első találatát, utána sajnos jöttek azok a kis hibák, aminek nagy következményei lettek, de egy jó mérkőzést játszottunk, úgy alakultak a történések, ahogyan terveztük, a kapott gólokat leszámítva” – kezdte az értékelést a holland az M4Sportnak.

A mérkőzés előtt és után is bátran beszélt arról, megkeresték, hol sebezhető a világ legerősebb bajnokságából érkezett rivális.

„Mindig várjuk az ehhez hasonló mérkőzéseket, jól felkészültünk és ki tudtuk használni a Tottenham gyengeségeit, ami óriási teljesítmény a srácok részéről, de hiába játszol jól, ha a mérkőzés végén vereséget szenvedsz, emiatt szomorúak vagyunk.”

 

A szezon előtt a hirtelen távozó Dejan Sztankovics helyére szerződtetett Pascal Jansen 15. mérkőzésén irányította a Ferencvárost, a mérlege: 10 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. Mindháromszor a nemzetközi porondon kapitulált, egyszer a BL-selejtezőn Dániában, a Midtjylland otthonában (0-2), amit a visszavágón nem is tudott ledolgozni (1-1) csapatával. A másik két kudarcot az Európa-liga főtábláján szenvedte el. Ezzel szemben a magyar bajnokságban, az NB I-ben makulátlan a mutatója: 6 meccs/6 győzelem.

„Látjuk, mekkora a különbség a hazai bajnokság és a nemzetközi színvonal között. 

Jó látni, hogy közelítünk afelé, amit elvárunk magunktól az Európa-ligában. 

Szerintem ma jobban játszottunk, mint egy hete az Anderlecht ellen, de a labdarúgásban nem mindig azt kapod, amit beleteszel. Le kell vonnunk a következtetéseket, meg kell tanulnunk a leckét és nem szabad, hogy önbizalmat veszítenünk” – tekintett előre Pascal Jansen.

A Ferencváros vasárnap a Paks vendége lesz, majd a válogatott szünetet követően, október 20-án a Fehérvár FC-t fogadja. Az Európa-liga csoportkör 3. fordulójában október 24-én a francia Nice látogat a Groupama Arénába.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. október 04. 09:04
"elárulta, mi hiányzott a bravúrhoz" Még egy nigger hiányzott. Csak ennyi kellett volna.. meg egy nigger.
sexykitty-5000103
2024. október 04. 08:31
🍓 ️ ­­É­­­r­­t­­­é­k­e­­­l­d­ ­a­­­ ­s­­z­­e­­­x­i­ ­p­­­u­­­n­­­c­­i­­m­a­­t­­ 👉 𝐖­­­𝐖­𝐖­­­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Mich99
2024. október 04. 08:29
ez a Pascal magyarázkodásban ügyes...
Sztrovacsek
2024. október 04. 08:20
Tény hogy jól játszott a Fradi. A Tottenham meg "félgőzzel".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!