– sorolta az idei UK Open bajnoka. Az eseményen megjelent mind a négy hazai játékos, az első fordulóban éppen a szintén magyar Bezjian Albertóval találkozó Csóka András úgy vélekedett, hogy nagyon más élmény lesz a hétvégi viadal, mint a szokásos versenyeik.
Mentálisan alaposan fel kell készülnünk, és ki kell zárnunk a körülményeket. Bízunk a szurkolók támogatásában”
– jelentette ki Csóka. Rajtuk kívül Végső János és Jehirszki György képviseli a hazai színeket, előbbi Cor Dekker, utóbbi Wessel Nijman ellen lép táblához.
Egy évvel ezelőtt Major Nándor sportágtörténeti sikert aratott azzal, hogy bejutott a második körbe egy PDC által szervezett European Tour főtábláján, ezúttal viszont a magyar párharcnak köszönhetően biztosan lesz hazai érdekelt a második körben.
A PDC korábbi gyakorlata szerint a pénteki nap csak „bemelegítő” volt, de egy közelmúltbeli szabályváltozás révén már a nyitónapon színpadra lép Cullen és Van den Bergh mellett a tavaly világbajnok angol Michael Smith, az angol Nathan Aspinall, a kétszeres vb-első – és színes irokézfrizurájáról ismert – skót Peter Wright és a 2007-ben világbajnok, 57 éves holland Raymond van Barneveld is. Szombaton a háromszoros vb-győztes holland Michael van Gerwen, a regnáló világbajnok angol Luke Humphries, a 2021-es világbajnok walesi Gerwyn Price és a tavalyi budapesti győztes angol Dave Chisnall is nyilat ragad.