„Nem tudok most objektívan értékelni” – elképesztő szettek után nyilatkozott lapunknak Arlóy Zsófia parapingpongozó Párizsban

2024. szeptember 03. 18:56

Arlóy Zsófia a parapingpongozók WS8-as kategóriájának negyeddöntőjében esett ki a német a Julianne Wolf ellen – nem akármilyen körülmények között...

2024. szeptember 03. 18:56
ARLÓY Zsófia

Nyitókép, fotó: MPB/Lénárt Márton

 

Vámos Tamás/Párizs

A Budai XI. SE kitűnősége remekül kezdte sportága negyeddöntőjét a párizsi paralimpián. Az első szettet 11-8-ra nyerte meg, a másodikban pedig már 8-6-ra is vezetett, de ekkor egy megmagyarázhatatlan hullámvölgy következett. Ami tény: 

a német rivális ezt követően úgy szerzett zsinórban 11 pontot, hogy szinte kilátástalan helyzetből fordította meg a második játszmát, 

és nyerte meg 11-8-ra, majd ezt követően egy 6-0-lal nyitotta meg a harmadik kört... Ezt a lélektani előnyt Julianne Wolf nem is engedte már ki a kezéből, és magabiztosan, 3-1-re nyert meg a találkozót, így Arlóy Zsófinak véget ért az paralimpia, nem jutott a legjobb négy közé, így ugyanígy az ötödik helyen végzett, mint 2016-ban, Rióban és 2021-ben, Tokióban.

Ez azért is lehet nagy csalódás számára, mert az asztalitenisz az egyetlen sportág a paralimpián, ahol a legjobb négy között már mindenki érmet kap – legrosszabb esetben egy bronzot.

Arlóy Zsófia érthetően kissé elkeseredetten értékelt a záró találkozó után:

„Nagyon csalódott vagyok, nem is tudok még objektíven értékelni, talán nem is lenne túlságosan szerencsés, ha megpróbálnám. Azért bosszantó, ami történt, mert jól kezdtem, a második szett közepéig vezettem, de 

aztán a német rátalált egy jó taktikára, amely ellen nem volt meg az ellenszerem. 

Kettőnk közül sajnos ő tudta jobban megvalósítani, amit eltervezett, ez a fő oka a vereségemnek.”

A South Paris Arénában is telt ház buzdítja folyamatosan a versenyzőket, a nem mindennapi körítésről Zsófi így vélekedett:  „A hangulat inspiráló volt, ez engem is feldobott, nem éreztem, hogy hátráltatott volna. Nem gondolom tehát, hogy ezen ment el a mérkőzés, Julianne egyszerűen most jobb volt, mint én. Ez az paralimpia egy újabb tapasztalatszerzésre remek volt, hiszen Magyarországon egyszer sem játszunk ilyen körülmények között...”

FRISSÍTÉS!

Kedden, késő este aztán az is kiderült: az úszó Konkoly Zsófia aranyérme (400 m gyorsúszás – S9) és Illés Fanni ezüstérme (100 mell - SB4) után összejött a magyar paralimpiai küldöttség harmadik érme is Párizsban: miután Major Endre (MS1 egyéni) a legjobb négy közé jutásért legyőzte az olasz Andrea Borgatót (3-1), így már biztos, hogy nem jön haza valamilyen színű medália nélkül. 

Az ATSK 45 éves versenyzője a következőket mondta el a szerda esti elődöntő előtt:

„Meccs közben jöttem rá a helyes taktikára: meg kellett előznöm hogy az olasz kihelyezze a labdákat olyan helyre, hogy én ne érjem el. Ehhez nagyon erősen kellett ütni, rá kellett éreznem, hogy be tudjam ejteni vagy be tudjam ütni a labdát a háló mögé. Nagyon nehéz meccs volt, az olasznak is voltak tartalékai, ezért hibázott keveset”. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. szeptember 03. 18:58
Parapin- parapin- parapin- pongoz ó. Bocsánat, Weöres Sanyi bácsi-hangulatom lett erről a szép szótól :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!