A versenynaptárban 2008 óta szereplő szingapúri pályán ez volt az első F1-es futam, amelyen egyszer sem kellett a pályára hajtania a biztonsági autónak, s igazából semmi izgalmat nem hozott ez a nagydíj. Még a rajt után sem kellett izgulni, mert Verstappen egy kicsit beragadt, így Norrisnak a vártnál könnyebb volt megtartania a vezető pozíciót. Hamilton az első féktávon majdnem megtámadta Verstappent, de végül besorolt harmadiknak a holland címvédő mögé. A folytatásban Norris körről körre növelni tudta előnyét az élen, s az élmezőnyben száguldók közül senki nem kockáztatott túlzott mértékben.
Igazából csak az volt a kérdés, mekkora előnnyel nyer Norris. A győztes mellett a legboldogabb Piastri lehetett, aki nagyon jó vezetéssel és taktikával a hajrának Piastri már harmadikként vághatott neki, s a sorrend a dobogós helyeken már nem változott.
Beszédes, hogy Verstappen immár sorozatban a nyolcadik futamon maradt nyeretlen,
legutóbb június 23-án, Barcelonában diadalmaskodott a Spanyol Nagydíjon. Norris és Piastri ebben a szezonban minden eddigi hétvégén pontszerző volt, rajtuk kívül ezt senki más nem mondhatja el magáról a mezőnyből. Nekik köszönhetően a hajrá nagyon izgalmas lesz. Az F1-es világbajnokság egy hónap szünet után, október 20-án az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik az austini Texasban.