Gera Zoltán elárulta, hogyan bírja foci nélkül

2024. szeptember 17. 10:10

A Vasas kispadjáról augusztus végén menesztett szakember a fiatalszabályról is elmondta a véleményét.

2024. szeptember 17. 10:10
GERA Zoltán

Nyitókép, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

***

Ismert: a magyar futball legendája négy fordulót követően, az újonc Tatabánya elleni hazai vereség (0-1) után közös megegyezéssel távozott Angyalföldről. Az nb1.hu-nak adott nyilatkozatában először arról mesélt, mihez is kezd a rengeteg szabadidejével.

„Éppen azon gondolkodtam, hogy

17 éves koromban kezdtem el mindenféle munkát, és azóta először van időm pihenni. 

Kicsit szokni kell. De jól érzem magam, mert így például több időt tudok tölteni a gyerekeimmel”.

Az is szóba került, hogy segítőjével, Csizmadia Csabával nem a Vasasnál dolgoztak először együtt.

„Csabát még játékosként a válogatottból ismerem, majd együtt végeztük el az UEFA Pro-licences képzését. Az U21-es válogatottnál kezdtük el a közös edzősködést, aztán a Vasasba is jött velem. Jól tudtunk együtt dolgozni, örülök, hogy segítette a munkámat, a támaszom volt, sok tapasztalata is van már, vezetőedzőként is dolgozott korábban. Jól kiegészítettük egymást, azzal együtt, hogy különböző karakterek vagyunk.”

GERA Zoltán
Gera a Vasas előtt az U21-es válogatottat irányította Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az angyalföldi munka előtt Gera évekig az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, természetesen karakteres véleménye van az utánpótlásképzésről is: „Nem egyszerű minőségi játékosokat kinevelni, mert óriási a konkurencia, ha a világ futballját nézzük. Fontos, hogy a fiatalok játéklehetőséget kapjanak minél korábban. Nyilván valaki tud élni vele, valaki kevésbé, de nem egyszerű játékosokat kinevelni. Sok minden megváltozott a futball körül, van, ami nem működik, a cél természetesen az, hogy minél többen és minél fiatalabban be tudjanak mutatkozni az első, vagy akár a másodosztályban. Erre létezik is törekvés azáltal, hogy szabályokat hoznak. 

Nem a legjobb, ha egy szabály miatt kell a fiatalokat betenni a csapatba, jó lenne, ha maguktól harcolnák ki a lehetőséget.

 A csapatok más-más célokért küzdenek, valaki kevesebb, valaki több fiatalt tesz be, ez függ a klub filozófiájától. De összességében jobb a helyzet, mint volt”.

GERA Zoltán
Angliában játékosként is letette a névjegyét, nem véletlen, hogy a mai napig szívesen fogadják Fotó: mirror.co.uk

A magyar futball legendája azt is elárulta: az elmúlt időszakban többször is járt korábbi sikerei helyszínén, Angliában, tanulmányúton:

„Hosszabb időkre mentem ki a szigetországba, hogy a csapatok teljes heti programját, edzésritmusát végig tudjam követni. Bevontak a részletekbe is, nagyon sok információt adtak akár az erőnléti fejlesztésesekről. Megtudhattam, mi az, ami beválik, mi az, ami nem. Én ezek alapján is próbáltam az edzéseket összeállítani. Rendszeresen kijártam, de tervezem, hogy újra kiutazom majd”.

A TELJES INTERJÚT ITT OLVASHATJA EL!

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irondome
2024. szeptember 17. 12:26
Köszönjük Zoli, és sosem felejtjük csupa szív, technikás, megalkuvást nem tűrő játékodat! Mind a Fradiban, mind a válogatottban, mind Angliában! Külön öröm, hogy a futball őshazájában is sikeresen öregbítetted a magyar labdarúgás hírnevét, Puskás után újra megmaradt egy magyar név közöttük! És mindemellett nem szálltál el, nem vettél fel sztár allűröket. (Beszélj lsz. Szoboszlaival ez utóbbi fontosságáról, ha lehet, mert mèg menthető, ha befejezi a celebkedést.) Biztos vagyok abban, hogy az edzői pályád is sikeres lesz! Tarts ki és hajrá, sok sikert!
Kovacs11
2024. szeptember 17. 10:46
Sok sikert Zolinak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!