„Egy fantasztikus utazás részese lehettem!” – a hetedik paralimpiáján tizenharmadik érmét megnyerő Krajnyák Zsuzsa a Mandinernek

Nyitókép: Lénárt Márton/MPB

Vámos Tamás/Párizs

Sydney, Athén, Peking, London, Rio de Janeiro, Tokió és Párizs... A Törekvés SE legendája saját történelmét írja tovább, hiszen a francia fővárosból is éremmel tért haza. Ráadásul úgy, hogy a női tőrcsapat csütörtöki küzdelmei az éjszakába nyúlóan értek véget (a verhetetlen Kína ellen 45:34-re kaptunk ki, és az ezüstérem tényleg felér egy arannyal), no és pénteken reggel ötkor volt az ébresztő, hiszen a női párbajtőr egyéni küzdelmei már kora reggel elkezdődtek...

Zsuzsa az 1. fordulóban a thaiföldi Duean Nakprasitot magabiztosan verte (15:7), de aztán a vigaszágra kényszerült, miután kikapott az angol Gemma Collinstól (12:15), ott pedig hihetetlen szoros csatában maradt alul a lengyel Kinga Drozdzzal szemben (14:15). Nem csoda, hogy alaposan feldúltan érkezett az interjúra...

Milyen gondolatok játszódnak le most önben?

Mondhatnám azt, hogy nagyon bosszús vagyok, de inkább maradjunk annyiban: rendkívül fáradtnak érzem magam! Hiszen bármilyen felemelő volt a tegnapi nap a bravúros ezüstéremmel megspékelve, eléggé elhúzódott még az este. Az eredményhirdetésnek éjfélkor lett vége, ezek után át kellett esni a médiaprotokollon, majd összepakoltunk, és hajnal fél kettőre értünk a sportolói faluba. Mindenki éhes volt, az edzők nagyon rendesek voltak, leszaladtak az étterembe pár pizzaszeletért, hiszen nem volt erőnk sehová sem elmenni. Mire megvacsoráztunk, letusoltunk, és rendbe tettük magunkat, már hajnali 3 óra volt. Mindez csak azért érdekes, mert 5 órakor volt az ébresztő, hiszen a párbajtőr egyéni küzdelmei reggel 9 órakor kezdődtek... Már elnézést, de a szemem most is le akar ragadni.

Mielőtt a mai, pénteki napról beszélnénk, miként emlékszik vissza a bravúros csapatezüstre?

Tokió óta a döntő és az aranyérem volt a cél, amely utóbbit majdnem sikerült is megnyernünk. Folyamatosan néztük a kvalifikációt és az összes versenyen úgy szerepeltünk, hogy a paralimpián a könnyebb ágra kerüljünk. Remekül küzdöttünk egymásért, amelynek egy gyönyörűen csillogó ezüstérem lett az eredménye.

S fáradtság ide, fáradtság oda, egy ilyen nap és egy ilyen csodálatos eredmény után, hogy sikerült pár óra alatt felpörögni?

Nagyon büszke vagyok arra, hogy a minket körülvevő környezet ennyire bízott bennünk. 

Sydney, Athén, Peking, London, Rio de Janeiro és Tokió után a párizsi paralimpiára miként emlékszik vissza?

Zsuzsanna csupán pár másodperc után válaszol: 

Most, ahogy így felsorolta – a könnyeimmel küszködöm... 

Meg tudja fogalmazni, mit adott önnek a kerekesszékes vívás – és egyáltalán a parasport?

Nem egyszerű elmondani az érzéseimet... Annak idején, a kilencvenes évek közepén egy csodálatos világba csöppentem, ahol rengeteg barátot szereztem, és egy fantasztikus utazás részese lehettem! Rendkívül sokat köszönhetek a sportágamnak, hiszen megtanított csapatszellemben gondolkodni, egymásért küzdeni, és az is több esetben bebizonyosodott: a rengeteg munka mindig megtérül! Egy kívülálló el sem tudja képzelni, hogy mennyit dolgozunk, mennyit megteszünk a siker érdekében! Mint már említettem, az ép vívókkal együtt készülünk, szinte ugyanazokat a gyakorlatokat, iskolákat vesszük végig, mint ők. A párizsi olimpia előtt például rengeteget edzettem Muhari Eszterrel. Kölcsönösen elégedettek lehetünk egymással, hiszen ő egy meglepetésbronzot nyert Párizsban, én pedig a hetedik paralimpiámról sem térek haza érem nélkül...