„Az elején féltem, de most már kifejezetten élvezem a paralimpiát!” – Konkoly Zsófia a Mandinernek

2024. szeptember 03. 12:46

A 100 méteres hátúszás (S9) előfutamában a pécsi versenyző az 5. helyen végzett, így nem jutott az első fináléba, de cseppet sem volt elkeseredve emiatt...

2024. szeptember 03. 12:46
KONKOLY Zsófia

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ismert: Konkoly Zsófia szerezte a magyar paralimpiai küldöttség első – és eddigi egyetlen – (arany)érmét Párizsban (erről ITT számolt be a Mandiner), érthető, hogy mosolyogva várta a kérdéseket a La Defense Aréna mix-zónájában. Adta magát, hogy a legfrissebb paralimpiai aranyérem óta eltelt pár napról kérdezzük.

„Olvastam, hogy Illés Fanni is azt nyilatkozta, mivel már paralimpiai bajnokként érkezett Párizsba, mindenféle teher nélkül úszhatott. Nos, valami hasonlót érzek most is. Szerencsére az első nap minden összejött, a maximumot sikerült kihozni magamból, és összejött az aranyérem, így nekem is nagy kő esett le a szívemről. Ezt már senki nem veszi el tőlem. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a hátralévő számaimat nem akarom megnyerni, esetleg lazítanék, de nincs már bennem az a görcs, mint korábban.”

KONKOLYZSHÁT
Paralimpiai bajnokunk a 100 méteres hátúszás selejtezőjében elért 5. hely után sem volt elégedetlen Fotó: MPB/Víg Johanna

Az úszó elmesélte: a párizsi paralimpia első napján szerzett aranyérem után egy napot pihent, illetve arra szánta ezt az időszakot, hogy reagáljon a különböző reakciókra, dicséretekre, megkeresésekre. 

„Szombat óta viszont már kőkeményen edzünk, hiszen nem elégszem meg egyetlen aranyéremmel.

Kicsit magam mögött hagyom a 400 méter gyorsot, és a többi számra fókuszálok, hiszen 200 méter vegyesen és a 100 méter pillangón is dobogóra szeretnék állni.”

Erre minden esélye megvan, hiszen az utóbbi a PSN Zrt. versenyzőjének a fő száma.

Ezt is ajánljuk a témában

Paralimpiai aranyérmesünk azt is elárulta: bár az elején nagyon félt a paralimpia hangulatától, de most már kifejezetten élvezi az esemény körítését, a rengeteg nézőt, akiknek a lelkes szurkolása rendkívül jótékony hatással van az ő teljesítményére is. Ugyanakkor Párizsból nem sokat látott, csupán akkor volt lehetősége a paralimpia és egy kicsit a francia főváros hangulatából megérezni, amikor élőben szurkolt a paratriatlonista Mocsári Bencének.

„Nagyon nagy élmény volt az egész verseny, Bence hatalmasat ment, óriásit küzdött, ha nincs az óriási bukása, akár még a dobogó is összejöhetett volna neki. Mindenféleképpen ösztönző számomra is, hogy valaki ekkora lelkesedéssel ekkora teljesítményre képes.”

Természetesen kihagyhatatlan, hogy miként élte át: 100 méter háton nem jutott az esti fináléba? Erről így mesélt:

„Egész jó volt szerintem, rég úsztam ilyen jót (1:13:97), nagyon jól éreztem magam, örültem, hogy sikerült 1:14 alá menni, egyáltalán nem vagyok elkeseredve.

Van még lehetőségem 200 méter vegyesen és 100 méter pillangón is a bizonyításra – még egyszer mondom, mindkét számban a dobogó a cél!” 

FRISSÍTÉS! 

A paralimpia egyik magyar újonca, Hotz Csenge – óriási bravúrt végrehajtva – a 6. helyen bejutott a női 100 méteres pillangóúszás (S10-es kategória) esti döntőjébe!

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2024. szeptember 03. 17:19
Koldusvircsaft. 66 éve is jobbat úsztak ennél: 1:13,0 Boros Katalin Újpesti Dózsa 1957. 06. 08. Ma 5-7 évesek is legyözik ez a nyomorékot. Mindent elmond erről a karikatúra olimpiáról, hogy több érmet osztanak ki egymásnak az ezen élősködők, mint a világ legjobbjai. Még mielőtt a sok zsideszes jóember gyógyszere elgurulna: dolgozzanak, sportoljanak, éljenek boldogan, de ne hazudják és mímeljék élsportnak azt a koldusvircsaftot, amit művelnek, főleg pedig ne kapjanak érte pénzt, míg az iskolai-, és a gyereksportra sem fordít a társadalom hozzájuk képest lószart se. Rendezzenek elmebetegeknek sakkbajnokságot és dicsekedjenek azzal is! Ha valóban kiváló sportolók, akkor álljanak helyt rendes versenyekben, ne szánalmas koldusvircsaftban, amint Takács Károly, vagy mint Vitéz Halassy Olivér, akik valóban a legjobbak között lettek a legjobbak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!