Még az angolok is háborognak: kiakadtak a Fraditól elvett gól miatt (FOTÓ)
A lassítás sem perdöntő.
Miért választotta a fővárosi zöld-fehéreket a Balaton Úszó Klub növendéke?
Nyitókép: Fradi.hu
Tovább erősödött a Ferencváros úszó szakosztálya. A hét utolsó napján, szeptember 1-én jött a hír, hogy az FTC-ben folytatja pályafutását a magyar úszósport egyik legnagyobb tehetsége, az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid. A Balaton Úszó Klub sportolójának a nevét egy ország ismerte meg a párizsi olimpián, ahol előbb az 1500 méteres gyorsúszásban új országos csúccsal jutott döntőbe, majd a fináléban még ezen az időn is javítani tudott. A nyíltvízi úszás 10 km-es versenyszámban pedig elképesztő hajrával Rasovszky Kristóf és a német Oliver Klemet mögött a harmadik helyen ért célba a Szajnában, így olimpiai bronzérmes lett.
„Rendkívül jó egy ekkora, ilyen profi klubhoz tartozni. Ráadásul most már egy csapatban tudhatom magam Fábián Bettivel is, aki a párom.
A tervek szerint, ha minden jól megy, akkor Amerikában készülök majd, egy helyi egyetemen folytatom majd a tanulmányaimat, és mellette úszni egy nagy csapatban. A célom az új kihívások mellett neki állni tanulni, elvégezni az egyetemet, és tényleg úgy odaállni 2028-ra, hogy nemcsak egy, hanem több éremért is megyek” – nyilatkozta Betlehem. Amúgy Dávid Amerikában business és management szakra iratkozott be, és ahogy mondta, majd ott kialakul, marad-e ezen a szakon, vagy megy tovább és mást szeretne. A fradi.hu-nak azt is elárult, az olimpia előtt az utolsó egy, másfél éve nehéz időszak volt.
„Nem is a kiégéstől tartottam, mert az furcsa lenne, hogy ennyi idősen ezt mondanám, de tényleg az, hogy már négy éve úsztam ezt a napi húsz kilométert, sokat kivett belőlem. A nyíltvízi úszás nagyon kemény, rengeteget kell edzeni. De amikor az ember a kezében fogja az érmet, akkor látja, megérte. Tizenöt év munkája van ebben, és hatalmas álmom vált valóra ezzel a bronzéremmel” – árulta el a Fradi új igazolása, akinek Szombathelyről indult a pályafutása.
Betlehem Dávid 2021 májusában a budapesti Európa-bajnokság 5 km-es csapatversenyében bronzérmet szerzett. 2022 májusában a FINA Maratoni Úszó Világkupa-sorozat első állomásán, a portugáliai Setúbálban a 6 km-es csapatversenyben Rohács Rékával, Olasz Annával és Rasovszky Kristóffal harmadik lett. A június végi budapesti világbajnokság 6 km-es csapatversenyében ezüstérmet nyert, míg a szeptemberi junior vb-n első lett 10 km-en. A 2023-as úszó-világbajnokságon a 6 kilométeres csapatversenyben (Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Fábián Bettina) ezüstérmet szerzett. Majd jött a párizsi siker, és a bronzérem.