„Az előző szezonhoz képest, akkor egy 6-ossal és két 8-assal játszottunk, úgy, hogy az egyik 8-as olykor visszalépett a 6-os pozícióba. Most egy 6-ossal, egy 8-assal és egy 10-essel játszottunk, és én szerepeltem a 10-es pozícióban. Amikor nálunk van a labda, több támadófeladat hárul rám, de amikor nincs, ugyanúgy védekeznem kell, mint korábban.”
A közeljövővel kapcsolatban Szoboszlai hozzátette: „mivel a nyári felkészülés során nem mindig volt teljes a keret, mint említettem, időre van szükség, míg összecsiszolódunk, amíg még jobban megismerjük egymást, hiszen kicsit változott a játékrendszerünk is. De nem aggódom, nem lesz ezzel gond!”
AZ IPSWICH – LIVERPOOL MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA, BENNE SZOBOSZLAI REMEK GÓLPASSZÁVAL ITT TEKINTHETŐ MEG: