Elkészült a BL menetrendje, mutatjuk, hol kezdenek Szoboszlaiék

2024. augusztus 31. 20:18

Teljesen megújult a labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszere. A csütörtöki sorsolást követően szombaton kiderült, ki, hol és mikor játszik az új formátum alapszakaszában.

2024. augusztus 31. 20:18
SZOBOSZLAI Dominik

Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Akmen

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az idén teljesen átalakította a nemzetközi kupák lebonyolítását. A Bajnokok Ligája sorsolásán minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kapott, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik majd a nyolcfordulós alapszakasz során, 

azaz nem lesznek már oda-visszavágós csaták a csoportkörben. 

Az új idényben három olyan együttes van a legrangosabb európai kupasorozatban, amelyben magyar játékos is van: a Liverpoolban Szoboszlai Dominik, az RB Leipzigben Gulácsi Péter és Willi Orbán, a Gironában pedig Yaakobishvili Antal. Az első nyolc közvetlenül a BL nyolcaddöntőjébe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 csapat kiesik – írja az Origo.

A csütörtöki sorsolást követően szombatra elkészült a Bajnokok Ligája alapszakaszának menetrendje. 

Az 1. fordulóban Szoboszlai Dominik csapata az AC Milanhoz látogat szeptember 17-én. 

Majd aztán a 2. fordulóban, október 2-án már hazai pályán játszik a Liverpool, a Bolognát fogadja. A 3. fordulóban volt csapata, az RB Leipzig ellen léphet pályára a magyar válogatott csapatkapitánya. Gulácsiék október 23-án fogadják Lipcsében a Poolt.

Lejjebb böngészheti a 8 forduló teljes menetrendjét, a BL alapszakasza szeptember 17-én kezdődik és január 29-én ér véget.
 

Bajnokok Ligája
 

1. forduló:

szeptember 17., kedd:

Young Boys (svájci)-Aston Villa (angol) 18.45

Juventus (olasz)-PSV Eindhoven (holland) 18.45

AC Milan (olasz)-Liverpool (angol) 21.00

Bayern München (német)-Dinamo Zagreb (horvát) 21.00

Real Madrid (spanyol)-VfB Stuttgart (német) 21.00

Sporting (portugál)-Lille (francia) 21.00
 

szeptember 18., szerda:

Sparta Praha (cseh)-Salzburg (osztrák) 18.45

Bologna (olasz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 18.45

Celtic Glasgow (skót)-Slovan Bratislava (szlovák) 21.00

Club Brugge (belga)-Borussia Dortmund (német) 21.00

Manchester City (angol)-Internazionale (olasz) 21.00

Paris Saint-Germain (francia)-Girona (spanyol) 21.00


 

szeptember 19., csütörtök:

Feyenoord (holland)-Bayer Leverkusen (német) 18.45

Crvena zvezda (szerb)-Benfica (portugál) 18.45

Monaco (francia)-FC Barcelona (spanyol) 21.00

Atalanta (olasz)-Arsenal (angol) 21.00

Atlético Madrid (spanyol)-RB Leipzig (német) 21.00

Brest (francia)-Sturm Graz (osztrák) 21.00
 

2. forduló:

október 1., kedd:

Salzburg-Brest 18.45

VfB Stuttgart-Sparta Praha 18.45

Arsenal – Paris Saint-Germain 21.00

Bayer Leverkusen-AC Milan 21.00

Borussia Dortmund-Celtic Glasgow 21.00

FC Barcelona-Young Boys 21.00

Internazionale-Crvena zvezda 21.00

PSV Eindhoven-Sporting 21.00

Slovan Bratislava-Manchester City 21.00

 

október 2., szerda:

Sahtar Donyeck-Atalanta 18.45

Girona-Feyenoord 18.45

Aston Villa-Bayern München 21.00

Dinamo Zagreb-Monaco 21.00

Liverpool-Bologna 21.00

Lille-Real Madrid 21.00

RB Leipzig-Juventus 21.00

Sturm Graz-Club Brugge 21.00

Benfica-Atlético Madrid 21.00
 

3. forduló:

október 22., kedd:

AC Milan-Club Brugge 18.45

Monaco-Crvena zvezda 18.45

Arsenal-Sahtar Donyeck 21.00

Aston Villa-Bologna 21.00

Girona-Slovan Bratislava 21.00

Juventus-VfB Stuttgart 21.00

Paris Saint-Germain – PSV Eindhoven 21.00

Real Madrid-Borussia Dortmund 21.00

Sturm Graz-Sporting 21.00
 

október 23., szerda:

Atalanta-Celtic Glasgow 18.45

Brest-Bayer Leverkusen 18.45

Atlético Madrid-Lille 21.00

Young Boys-Internazionale 21.00

FC Barcelona-Bayern München 21.00

Salzburg-Dinamo Zagreb 21.00

Manchester City-Sparta Praha 21.00

RB Leipzig-Liverpool 21.00

Benfica-Feyenoord 21.00
 

4. forduló:

november 5., kedd:

PSV Eindhoven-Girona 18.45

Slovan Bratislava-Dinamo Zagreb 18.45

Bologna-Monaco 21.00

Borussia Dortmund-Sturm Graz 21.00

Celtic Glasgow-RB Leipzig 21.00

Lille-Juventus 21.00

Liverpool-Bayer Leverkusen 21.00

Real Madrid-AC Milan 21.00

Sporting-Manchester City 21.00
 

november 6., szerda:

Club Brugge-Aston Villa 18.45

Sahtar Donyeck-Young Boys 18.45

Sparta Praha-Brest 21.00

Bayern München-Benfica 21.00

Internazionale-Arsenal 21.00

Feyenoord-Salzburg 21.00

Crvena zvezda-Barcelona 21.00

Paris Saint-Germain – Atlético Madrid 21.00

VfB Stuttgart-Atalanta 21.00

 

5. forduló:

november 26., kedd:

Sparta Praha-Atlético Madrid 18.45

Slovan Bratislava-AC Milan 18.45

Bayer Leverkusen-Salzburg 21.00

Young Boys-Atalanta 21.00

Barcelona-Brest 21.00

Bayern München – Paris Saint-Germain 21.00

Internazionale-RB Leipzig 21.00

Manchester City-Feyenoord 21.00

Sporting-Arsenal 21.00

 

november 27., szerda:

Crvena zvezda-VfB Stuttgart 18.45

Sturm Graz-Girona 18.45

Monaco-Benfica 21.00

Aston Villa-Juventus 21.00

Bologna-Lille 21.00

Celtic Glasgow-Club Brugge 21.00

Dinamo Zagreb-Borussia Dortmund 21.00

Liverpool-Real Madrid 21.00

PSV Eindhoven-Sahtar Donyeck 21.00
 

6. forduló:

december 10., kedd:

Dinamo Zagreb-Celtic Glasgow 18.45

Girona-Liverpool 18.45

Atalanta-Real Madrid 21.00

Bayer Leverkusen-Internazionale 21.00

Club Brugge-Sporting 21.00

Salzburg-Paris Saint-Germain 21.00

Sahtar Donyeck-Bayern München 21.00

RB Leipzig-Aston Villa 21.00

Brest-PSV Eindhoven 21.00
 

december 11., szerda:

Atlético Madrid-Slovan Bratislava 18.45

Lille-Sturm Graz 18.45

AC Milan-Crvena zvezda 21.00

Arsenal-Monaco 21.00

Borussia Dortmund-Barcelona 21.00

Feyenoord-Sparta Praha 21.00

Juventus-Manchester City 21.00

Benfica-Bologna 21.00

VfB Stuttgart-Young Boys 21.00

 

7. forduló:

január 21., kedd:

Monaco-Aston Villa 18.45

Atalanta-Sturm Graz 18.45

Atlético Madrid-Bayer Leverkusen 21.00

Bologna-Borussia Dortmund 21.00

Club Brugge-Juventus 21.00

Crvena zvezda-PSV Eindhoven 21.00

Liverpool-Lille 21.00

Slovan Bratislava-VfB Stuttgart 21.00

Benfica-Barcelona 21.00

 

január 22., szerda:

Sahtar Donyeck-Brest 18.45

RB Leipzig-Sporting 18.45

AC Milan-Girona 21.00

Sparta Praha-Internazionale 21.00

Arsenal-Dinamo Zagreb 21.00

Celtic Glasgow-Young Boys 21.00

Feyenoord-Bayern München 21.00

Paris Saint-Germain – Manchester City 21.00

Real Madrid-Salzburg 21.00

 

8. forduló:

január 29., szerda:

Aston Villa-Celtic Glasgow 21.00

Bayer Leverkusen-Sparta Praha 21.00

Borussia Dortmund-Sahtar Donyeck 21.00

Young Boys-Crvena zvezda 21.00

Barcelona-Atalanta 21.00

PSV Eindhoven-Liverpool 21.00

Bayern München-Slovan Bratislava 21.00

Internazionale-Monaco 21.00

Salzburg-Atlético Madrid 21.00

Girona-Arsenal 21.00

Dinamo Zagreb-AC Milan 21.00

Juventus-Benfica 21.00

Lille-Feyenoord 21.00

Manchester City-Club Brugge 21.00

Sturm Graz-RB Leipzig 21.00

Sporting-Bologna 21.00

Brest-Real Madrid 21.00

Stuttgart-Paris Saint-Germain 21.00

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!