Elírták Szoboszlai nevét az angolok, majd üzent a magyar klasszis

2024. augusztus 13. 19:06

A Sevilla elleni edzőmeccsen adott gólpassza után üzent a Liverpool szurkolóinak a magyar válogatott labdarúgó.

2024. augusztus 13. 19:06

Nyitókép: Kamil Krzaczynski/AFP

 

Egy éve szerződött Liverpoolba az RB Leipzigtől Szoboszlai Dominik. És már rögtön az elején elrontották a magyar válogatott csapatkapitányának a nevét a mezén az angolok. A Pool a német bajnok Bayern Münchennel csapott össze felkészülési mérkőzésén, Szingapúrban. A Vörösöknél kezdőként lépett pályára Szoboszlai is, akinek azonban a 8-as számú mezén elrontották a feliratot: „Szosbozlai” néven kellett végigjátszania az első félidőt. A félreírt dresszt a középpályás a Trollfocinak ajándékozta, amely cégnek a vezetője végül árverésre bocsátotta a mezt, a befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlotta. 

Gondolhattuk akkor, egyedi bakiról volt szó, többet nem fordul elő, hát, tévedtünk. A magyar futballista neve megint kifogott az angolokon, a Sky Sports cikkében Szoboszlai vezetéknévből most „Sobozslai” lett. Még jó, hogy a Dominikkal nem gyűlt meg a bajuk…

Az angoloknak ismét nem sikerült helyesen leírni a magyar válogatott középpályás nevét
Fotó: Sky Sports

Amúgy annak apropóján került a magyar középpályás a honlapra, hogy a Liverpool vasárnap délután felkészülési mérkőzését játszott a Sevillával. Az angolok 4-1-re legyőzték a spanyolokat, s Szoboszlai az egyik, amúgy egészen káprázatos támadás végén, rendkívül önzetlenül gólpasszt adott csapattárásnak. Történt, hogy az üres területbe befutó Szoboszlai kapott egy kiugratást, ziccerbe került, azonban lövés helyett a mellette érkező Luis Diazhoz passzolt, a kolumbiai támadó pedig könnyedén az üres kapuba lőtt.

A találkozót Szoboszlai Dominik végigjátszotta, ráadásul a Sofascore-nál Luis Diaz (8,6) és Diogo Jota (7,8) után a harmadik legjobb (7,4) osztályzatot kapta. Minden jel arra mutat, hogy a nyáron kinevezett új edző, a holland Arne Slot is bízik Szobóban, aki izgatottan várja a szezonkezdetet – írj az Origo.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar játékos a meccs utána üzent a szurkolóknak.

„Nagyon jó érzés volt újra itthon játszani. Jól sikerült az előszezon. Jöhet a 2024/25-ös idény” 

– írta a közösségi oldalán Szoboszlai Dominik, aki az első liverpooli szezonjában 45 meccsen 7 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott, mellett pedig megnyerte az angol Ligakupát, s a Premier League-ben pedig bronzérmet szerzett.

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oldalkosár
2024. augusztus 13. 20:54
........
Expert0418
2024. augusztus 13. 19:42
Még mindig bibis az új órától a csuklója ?! 😢
Novicsok-5
2024. augusztus 13. 19:14
Klasszis.🤣 Micsoda passz. Bekerül a sportkalendáriumokba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!