A bíróságnak kellett döntenie az Egyesült Államok és Románia harcában, ami még így sem ért véget

2024. augusztus 13. 16:29

Az Egyesült Államok Tornaszövetsége közleményében úgy fogalmazott, hogy bár nagyon csalódottak, „minden lehetséges módon fellebbezni fognak”.

2024. augusztus 13. 16:29

Nyitókép: Mehmet Murat Onel / ANADOLU / Anadolu via AFP

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egymásnak esett Románia és az Egyesült Államok az olimpia miatt. Ugyanis a női talajtorna fináléjában eredetileg a román Ana Barbosu lett a harmadik helyezett,

 de az amerikaiak a döntőbíróknál megóvták az eredményt, 

mert szerintük az ő versenyzőjük, Jordan Chiles több pontot érdemelt volna, mint amennyit kapott. 

A versenybírók helyt adtak a fellebbezésnek, és egy tizeddel magasabb pontszámot ítéltek meg Chilesnek, aki ezzel leszorította a dobogóról Barbosut.

Azonban  a románok sem hagyták ennyiben a dolgot, ők is fellebbeztek, de már nem a versenybírókhoz, hanem először a Nemzetközi Tornaszövetségnhez (FIG), majd annak visszautasító válaszát követően a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak jogorvoslati kérelemmel. 

Meglepő módon azonban nem a ponszám jogosságát kérdőjelezték meg, hanem arra alapozták az érvelésüket, hogy az Egyesült Államok csapata az erre engedélyezett egy perc elteltével óvott.

A bíróság a román félnek adott igazat, a Nemzetközi Tornaszövetség pedig szombaton ismét módosította a végeredményt, így megint a román sportoló lett harmadik.

De az ügy még itt sem ért véget, ugyanis az amerikai fél is fellebbezett a CAS-nál, és jelezte, hogy egy videófelvétellel tudják bizonyítani, hogy Cécile Landi, az amerikai tornászlányok edzője a pontszám kihirdetését követően már 47 másodperc után jelezte az óvást.

Ezt is ajánljuk a témában

Meglepő válasz érkezett

Nemrég pedig befutott a Nemzetközi Sportdöntőbíróság állásfoglalása. Úgy fogalmaztak, hogy szerintük a szabályok nem teszik lehetővé, hogy újravizsgálják a vasárnap zárult párizsi olimpián a női tornászok talajdöntőjében történteket. 

Még akkor sem, ha meggyőző új bizonyítékok állnak rendelkezésre,

 így Chiles nem kapja vissza bronzérmét – közölte a legfrissebb fejleményt a Nemzeti Sport.

Az Egyesült Államok Tornaszövetsége a történtek után közleményt adott ki, melyben úgy fogalmaztak, „nagyon csalódottak vagyunk a fejlemények miatt, de továbbra is minden lehetséges módon fellebbezni fogunk, beleértve a Svájci Szövetségi Bíróságot is, hogy igazságot szolgáltassanak Jordan Chiles pontszámát és helyezését illetően” – idézte a lap.

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. augusztus 13. 22:09
A NOB-nak kellene felülemelkednie ezen és holtversenyt hirdetnie a 3. helyen.
Akitlosz
2024. augusztus 13. 22:07
Ha a sport nemes vetélkedés lenne, akkor a NOB mindkettőnek adna egy bronzérmet és kész. Mindenki boldog lenne. Az, hogy bíróságokon dől el az olimpiai érem sorsa nem vet jó fényt az olimpiára. Szerintem. Nekem úgy tűnik, hogy mindkét sportoló jóhiszemű volt, egyik se csalt, nem tehet erről az ügyről, úgyhogy korrekt lenne, ha mindketten megkapnák az érmet. Most már, történtek után csakis ez a döntés lenne korrekt. 5 $-ba kerül egy párizsi olimpiai bronzérem.
robag7
2024. augusztus 13. 18:42
Azért a románoktól is lehet tanulni valami jót. Amerika valagát nyalják, DE csak kiharcolták a versenyzőjüknek az érmet!!!
billysparks
2024. augusztus 13. 18:19
Az egyik néger a másik cigány. Nehéz döntés....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!