Ragaszkodott hozzá az új vezetőedző – a holland élvonalból erősített a Fradi

2024. július 12. 09:11

A korábbi PSV-játékos új impulzusokat hozhat a középpályára.

2024. július 12. 09:11

Fotó: fradi.hu

Újabb igazolást jelentett be a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Ferencváros labdarúgócsapata. Isaac Pappoe, Raul Gustavo és Kady Borges után a belga Philippe Rommens a zöld-fehérek negyedik nyári szerzeménye, aki a holland élvonalbeli Go Ahead Eaglestől szerződik Budapestre.

Új klubjának honlapján így mutatták be a 26 éves belga középpályást: „Philippe Rommens 1997. augusztus 20-án született az Antwerpen mellett elhelyezkedő Wommelgemben. Rommens otthonától nem messze, a KFC Ranst együttesében ismerkedett meg a labdarúgással, majd az 1906-ban alapított Lierse SK-ban pallérozódott.

Tehetsége korán megmutatkozott, amelyre nagyon gyorsan felfigyelt több klub is, köztük a 25-szörös holland bajnok, Bajnokok Ligája-győztes PSV Eindhoven is.

Az eindhoveni klub 2006-ban igazolta le őt, amelynek akadémiáján bő tíz évet töltött el. Végigjárta a klub utánpótlását, meghatározó alakja volt az U19-es és az U21-es csapatnak is. Előbbivel játszott az UEFA Ifjúsági Ligában, pályára lépett a Manchester United, a CSZKA Moszkva, a Wolfsburg és az Atlético Madrid fiataljai ellen is. Ám 2018 augusztusában elhagyta a PSV akadémiáját, és a holland másodosztályban szereplő TOP Oss játékosa lett, ahol együtt játszhatott testvérével, Olivier Rommens-szel. Közel három év után hagyta el a holland második ligát, és az élvonalbeli Go Ahead Eagles játékosa lett.

A négyszeres holland bajnok deventeri együttesben 94 meccset játszott, összesen 7758 percet töltött a pályán, 11 gólt és 14 előkészítést jegyzett ez idő alatt.”

Ezt is ajánljuk a témában

Az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás elégedettségének adott hangot a középpályás szerződtetését követően. Úgy fogalmazott:

„Philippe nagyszerű szezont zárt a holland élvonal meglepetés csapatában. Az ő személyében egy nagy munkabírású, komplex középpályást igazoltunk. Biztos vagyok benne, hogy a középpályánkra olyan képességet és minőséget tud hozni, amit jól tudunk majd kamatoztatni a szezon során.

Előny, hogy ismerik már egymást Pascal Jansennel, tudja, hogy mit vár el tőle az edző, aki pontosan tisztában van azzal, hogy mire képes a pályán.

Bízunk benne, hogy hamar felveszi majd a csapat ritmusát, és gyorsan beilleszkedik” – értékelte az igazolást Hajnal Tamás.

Rommens a középpálya több pozíciójában is megállja a helyét, igazi box-to-box, azaz a két tizenhatos között otthonosan mozgó játékosként és a támadásokat építő középpályásként is remek teljesítményre képes.

„Pascal Jensennel mindig nagyon jó kapcsolatom volt. Két-három évet dolgoztunk együtt.

Tudja, hogy mire vagyok képes a pályán, én pedig nagyon kedvelem, mint edző. Mindig segített nekem, amikor a PSV-nél voltam.

Amikor azt mondta, hogy nagyon szeretne engem leigazolni, nem volt kérdés, gyorsan döntöttem, és jöttem is” – fogalmazott a FradiMédiának.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2024. július 14. 03:41
"Ragaszkodott hozzá az új vezetőedző" Ennyi ez egész ? Akkor sajnálom, hogy pl. Messihez, Mbappéhoz, Bellingemhez, stb. nem ragaszkodott... :((
chief Bromden
2024. július 12. 10:36
A brüsszeliták új irányból támadnak.
oberennsinnen49
2024. július 12. 09:51
Kubatov és az MLSZ-nek hazudott gyülekezet akkor is "naggyá tesz"i az FTC-t, ha a magyar foci belepusztul...
zakar zoltán béla
2024. július 12. 09:40
000000000000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!