A legjobb nyert. Rendet tett a végére a futball Istene.
Nyitókép: MTI/AP/Andreea Alexandru
Vége. A spanyolok újra Európa tetején, megérdemelten, pálcát törve a világklasszis kereteket célfocival irányító edzők fölött, akik mentek, araszoltak előre, de végül nem értek célt. Ami nagyszerű! Mert
akinek minden posztra kettő világklasszisa van, az ne araszoljon, ne méricskéljen, hanem kapcsoljon ötödikbe,
vagy hatodikba, és mutassa meg a világnak, adott esetben Európának, hogy a foci lényege a szépség a játékban, a pályán csillanó tehetség és a munka a lábakban. Aki ettől az „ideáltól” távolodik, az nálam egyenes arányban szerepel le azzal, ahogy előre araszol.
Ki játszotta a legszebb, egyben leghatékonyabb focit? A spanyolok, ez nem kérdés. Leuralták Európát: a passzjátékuk páratlan volt, a csapatuk egységes, a klasszisaik élesek, a taktikájuk képességre szabott. Játékukkal cáfolták a válogatott foci végét vizionálókat, akik szerint a klasszisok túlságosan leterheltek a kluboknál, így nem jut erő a világeseményekre. Igen, sajnos igaz, hogy leterheltek. És nem igaz, hogy nem tudnak teljesíteni. Ékes a példa.
Hogy
a portugálok, a franciák és az angolok lehúzták ezt az Európa-bajnokságot ellentmondásos jelenlétükkel,
talán nem csak én gondolom így. A klassziscsapatok araszolása skandalum. A franciák, az angolok, a portugálok kontrákra épülő vergődése, primitív ívelgetése, vagy éppen megdöbbentő ötlettelensége (a példák sora számos) önkéntelenül is efféle gondolatokat szül: miért is drukkolnék ennek a nagyképű, minden lehetőség birtokában lévő, fölmérhetetlen népességi és minőségi-gazdasági előnyökkel rendelkező milliárdos bandának?
Nyilván azért, mert a drukker nem mérlegel. De bennem, aki rajongott a Figo-féle Portugáliáért, a Zidane-féle Franciaországért, eltolódás „ment végbe”. Fulladjatok meg!
Drukkolok a csupaszív „kiscsapatoknak”,
akiknek éppen kijön a lépés, meg annak, aki képes karaktert mutatni. A horvátok leszerepeltek, de legalább van karakterük. A spanyolok meg épp ezzel a karakterrel nyertek. Van remény.
A magyar válogatott szereplése is más fénytörésbe kerül az Eb zárultával. Mert
kik is mutatták a legjobb focit a tornán a spanyolok után? Szerintem nem kétséges, hogy a németek és Svájc. A csoporttársaink.
A németeket a mindenkihez képest más dimenzióban játszó spanyolok ütötték ki nüansznyival – sokak szerint a németek továbbjutást érdemeltek volna, szerintem nem –, Svájcot az angolok verték tizenegyesekkel, vért izzadva, felháborító játékkal, pontosabban játék nélkül, szerencsével. Svájc előtte a címvédő olaszokat oktatta, az angolok a meccs előtt sem mutattak semmit, meg közben sem, nagyjából 20 világklasszissal. Persze, nehéz őket megverni. De ha a magyar csapattól azt várjuk, hogy náluk erősebb csapatoktól raboljon pontot, akkor egy ilyen „csodacsapattól” is elvárható lenne pár zamatos támadás, nem igaz? Röviden: a kettő döntős verte a két csoportellenfelünket.
Hogy az angolok mit műveltek Szlovénia, a portugálok meg Grúzia ellen, amin a magyar továbbjutás múlt végül, hagyjuk is. Elég annyi, hogy az Eb legszűkebb elitjébe tartozó csapatokkal a csoportunkban, egy győzelemmel,
egy rossz és öt elfogadható félidővel, formán kívüli kulcsjátékosokkal és nulla szerencsével is hajszál híján továbbjutottunk.
Mindenki olyan következtetést von le ebből, amilyet akar. De hogy nem érdemes búslakodni, az bizonyos. Emberek, folyamatos résztvevők vagyunk az Európa-bajnokságokon, nagyszerű játékosaink vannak, kiváló edzőnk, telt házas meccseink minden alkalommal a Puskásban!
Ettől még sok a gond, a tünetek szintjén és a mélyben egyaránt. Senki sem titkolja. A legalapvetőbb probléma, hogy szűk a merítés, nem hatékony az utánpótlásrendszer, sőt, inkább gyenge. Más szóval:
a válogatott egyfajta – legjobb értelemben vett – kirakatcsapat, ám országos szinten nincs mögötte erős, időtálló, termékeny, minőségi rendszer,
ami a topválogatottaknál rendelkezésre áll. Nem a népességben-gazdaságban összemérhetetlen óriásokra gondolok, hanem azokra, akik velünk összemérhetők: a horvátokra, a portugálokra, a belgákra, akik évtizedek óta biztosítják a minőséget, a merítési mélységet, nagyjából hasonló paraméterek mellett. Tehát
valami nagyon nincs rendben a sikerek ellenére sem.
Ezen pedig dolgozni kell, mert az ország, amelyik így szereti a válogatottját, megérdemli akár az őszinte, kíméletlen reformokat is.
Tudjuk jól: a lebonyolítás sajátosságai, vagy éppen a szerencse nem engedik, hogy azok kerüljenek legelölre egy Európa-bajnokságon, akik igazán megérdemlik. Lásd németek, lásd Svájc. Egy a biztos: aki mindenkit lever, ő a legjobb.
Köszönjük, Spanyolország, hogy egy picit megmentetted nekünk, focirajongóknak ezt a hétköznapokon, ünnepnapokon, pogány ünnepeken és vallásokon túlmutató csodát,
amit labdarúgásnak hívnak.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A 2024-es labdarúgó Eb-n végig brillírozó spanyolok domináns játékkal legyőzték a Gareth Southgate vezette angol csapatot, amely zsinórban másodszor lett ezüstérmes.
Ezt is ajánljuk a témában
Jude Bellingham nem tudta fékezni az indulatait.
Mesés pénzek helyett csak a gondok tornyosultak a világ egyik leggazdagabb országában. Pedig elsőre jó kiugrási lehetőségnek tűnt az Ábhá FC-nél elkezdett munka a magyar edzőnek.
Az Union Berlin szurkolói nehezen viselték csapatuk döntetlenjét a Bochum ellen.
A magyar klasszis lecserélésekor 2–1-re még a Fulham vezetett.
Gyermekkoráról és kedvenc szabadidős elfoglaltságairól is mesélt a Bournemouth magyar válogatott védője.
Esterházy Mátyás számára sosem volt kérdés, hogy a Liverpool és a magyar válogatott középpályásának karrierja sikeres lesz.
Egyszer már összefutottunk az Eb-n a vasárnapi ellenféllel, és nincsenek szép emlékeink.
Az orosz erők további előrenyomulása az elmúlt hónapok legnagyobb kudarca lenne a háború sújtotta ország számára.
Platina lemezzel és a múlt árnyaival vagy éppen fénylő szikráival Ákos lett Ákos előzenekara, hogy végül egy angyalnak monumentumot állítva a Metropolis épüljön fel.
