Nyitókép: MTI/EPA/UEFA
Szerdán 18 órától Németországgal játszik a magyar válogatott az Európa-bajnokság A-csoportjának második meccsén, Julian Nagelsmann, a németek edzője pedig a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem számít könnyű meccsre, majd Willi Orbánra is kitért – olvasható a Magyar Nemzeten.
„Svájc ellen a magyarok két ellentétes félidőt játszottak, az elsőben nem voltak benne a meccsben, a másodikban viszont robusztusan, fizikailag erősen játszottak. Sok játékosuk hosszú ideje együtt szerepel, a szövetségi kapitány is régóta irányítja a csapatot, szóval mindenki tudja a feladatát a pályán” – fogalmazott a német tréner.
Nagelsmann kitért Willi Orbánra is, aki lehetett volna német válogatott is, de ő a magyart választotta.
Azt nem tudom, hogy a kezdőcsapatba beraknám-e, de az biztos, hogy rendkívül jó játékos”
– mondta Nagelsmann a középső védőről, akinek az edzője is volt Lipcsében.
„Nekünk is jó középső védőink vannak, és ő is kiemelkedő, tudja, hogyan kell megnyitni a tereket, nagyon jó idénye volt a Lipcsében. Nem szeretném Willit ellopni a kollégámtól, úgy gondolom, nagyon jó ellenfél lesz, és várom vele a találkozást” – tette hozzá a német válogatott szövetségi kapitánya.