Hivatalos: brazil belsővédőt igazolt a Ferencváros!

2024. június 21. 16:28

A játékos értékét 2,5 millió euróra becsüli a Transfermarkt.

2024. június 21. 16:28
null

Nyitókép: fradi.hu

Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros erőteljesen érdeklődött a Corinthians 25 éves brazil belsővédője iránt, a tárgyalások után most megtörtént a hivatalos bejelentés is, Raul Gustavo az Üllői úton folytatja – adta hírül a fradi.hu

A Transfermarkt nevű német portál 2,5 millió euróra (994 millió forintra) becsüli a játékos értékét, aki 53 mérkőzésen lépett pályára a Corinthiansban, ezeken hat gólt szerzett. 

„Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba” – mondta az új igazolásról Hajnal Tamás, futballcsapatunk sportigazgatója.

Raul Gustavo a Ferencváros keretének harmadik brazil játékosa. 

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Muki46
2024. június 22. 10:22
Fúj. Még egy nigger.
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. június 21. 19:08
Nem volt még elég a Fradiban a néger, mindegy csak fehér ne legyen.
Patika
2024. június 21. 18:54
Végre egy másik m a g y a r !
lauderstenonis-2
2024. június 21. 17:30
Örülök, hogy a Fradi utat enged a feltörekvő magyar tehetségeknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!