Őszinte vallomás a korábbi MLSZ-elnöktől: a saját nevelésű fiatalok 200-300 ezres fizetésekkel elvannak
Kisteleki István szerint az NB II-ben a játékminőség nagyon alacsony és csak gyötrik egymást a csapatok.
A Vasas vezetőedzője a klub honlapjának adott interjút, melyből többek között az is kiderül: az elmaradt feljutás okán megtalálták a bűnbakot is a Fáy utcában.
Nyitókép, fotó: vasasfc.hu
A korábbi válogatott legenda azzal kezdte a beszélgetést: mivel nem sikerült elérni a kitűzött célt, összességében a csalódottság uralja az érzéseit. Az interjúból az is kiderül, Gera irányításával a Vasas éppen ugyanolyan teljesítményt nyújtott, mint a bajnok Nyíregyháza, és a nagy rivális ETO is csupán egyetlen ponttal előzte meg a piros-kékeket.
Ezzel kapcsolatban a szakember elmondta: leginkább a Tiszakécske elleni hazai döntetlen, valamint a Győrben elszenvedett vereség fáj neki, pláne, hogy az ETO Parkban „minimum a döntetlenre rászolgáltunk”.
Arra a kérdésre, hogy utólag csinálna-e valamit másként, Gera Zoltán így felelt: „utólag könnyű magyarázkodni, vagy átértékelni egy-egy döntést, amit mondjuk egy adott pillanatban, rövid időn belül kell meghozni.
De nem olyan típusú ember vagyok, aki mentegetőzik, vagy ha valami nem úgy alakul, gyorsan kifogást keres.
A folyamatokban hiszek és abban, ha van egy megfelelő koncepció és egy kijelölt irány, ami működik, akkor annak hiába lehetnek olyan részei, amik esetleg nem jól sülnek el, azokból is tanulni kell, semmiképpen sem téríthetnek el az útról”.
A jövővel kapcsolatban Gera elmondta: „olyan labdarúgókkal szeretném körbevenni magunkat, akik szenvedélyesek és éhesek a sikerre. Voltak, akiktől jóval többet kaptam, mint vártam, de akadtak olyanok is, akik adósak maradtak és alulmúlták a várakozásaimat. Az utolsó bajnokit követően is azt mondtam nekik:
mentálisan már az első edzésen a topon kell majd lenniük, ha ugyanis keserűséggel, frusztráltan kezdjük el a felkészülést, az kihatással lesz a bajnoki rajtra, ami pedig a szezonunkat is meghatározhatja
– sajnos játékosként megéltem hasonlót, így saját tapasztalatból mondhatom”.
A szakember azt is elárulta, számára roppant fontos a játék dinamikája, „az új idényben pedig ezen a szinten is szeretnénk emelni”. Ennek érdekében a szakmai stábban egyetlen változás történt: a csapat eddigi erőnléti edzője, Ferenczi István helyett (aki tavaly nyáron harmadszor tért vissza Angyalföldre) az eddig a tartalékcsapatnál dolgozó Havrán József izzasztja meg majd a jövőben a játékosokat.
A TELJES INTERJÚT ITT OLVASHATJA EL!