Skócia
ÉLŐ
Magyarország
Svájc
ÉLŐ
Németország

Fábián Bettina bronzérmes a belgrádi Európa-bajnokságon

2024. június 13. 16:26

A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében lett harmadik a magyar úszó.

2024. június 13. 16:26
null

Nyitókép: MTI/Derencsényi István

A 19 éves magyar versenyző - aki ott lesz a párizsi olimpián - óriási hajrában harcolta ki a harmadik helyet, és pályafutása során először állhat dobogóra egyéniben világversenyen. A szám másik magyar indulója, Szimcsák Mira a nyolcadik lett. A szerb főváros kajak-kenu pályáján kialakított helyszínen három 1,67 kilométeres kört kellett teljesíteniük az indulóknak. A bemutatásnál vált hivatalossá, hogy a pályafutása utolsó világversenyén szereplő Olasz Anna nem ugrik vízbe.

A két magyar szinte egészen a hajráig a középmezőnyben helyezkedett el, majd Fábián elképesztő hajrába kezdett, és végül az utolsó métereken megelőzte spanyol riválisát.

Nagyon szerettem volna dobogóra állni egyéniben is, örülök, hogy ilyen jól sikerült a hajrá és a spanyol lányt le tudtam nyúlni, pedig nagyon próbálkozott a könyökével. Nagyon elfáradtam, nem esett jól ez az úszás, de megint sokat tanultam és megyek előre”

– nyilatkozott az M4 Sportnak Fábián Bettina, akinek párja, Betlehem Dávid néhány órával korábban Európa-bajnok lett ezen a távon, szerdán pedig harmadik volt az olimpiai számban, 10 kilométeren.

(MTI)
 

Töltődjön fel a Mandinerrel!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-97
2024. június 23. 20:50
🍓 ️ ­­É­r­t­­é­­­k­­e­­l­­­d­­­ ­­­a­ ­s­­­z­e­­­x­i­­ ­­­p­­u­n­c­­i­­­m­­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­.­­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­­.­𝐅­𝐔­­𝐍
flesh ripper
2024. június 13. 19:18
Szép!
MZperXXL
2024. június 13. 17:25
Szép eredmény, gratulálok! Csak... azt nem értem, ha a bronzéremről önálló cikkben számoltok be, akkor a férfi aranyérmet miért csak ilyen mellékesen, a cikk második felében, fél mondatban jelentitek be?
llnnhegyi
2024. június 13. 17:16
Gratulálunk! Szép volt! ☀️
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!