Csipes Tamara leiskolázta a mezőnyt 500 méteren – elúszott az olimpia Kozák Danuta számára?
2024. június 06. 12:56
A győztes kajakozónő ezzel Eb-induló és olimpiai csapattag.
2024. június 06. 12:56
3 p
3
5
174
Mentés
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Csütörtökön folytatódott a gyorsasági kajak-kenusok szegedi felnőtt válogatója: a legnagyobb figyelem érthetően Csipes Tamara és a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta összecsapását kísérte. A délutáni program első futamát K-1 500 méteren imponáló fölénnyel nyerte meg Csipes Tamara, aki ezzel Eb-induló és olimpiai csapattag – a szövetség beszámolója szerint nem hivatalos világcsúccsal győzött!
Kozák Danuta csak a hatodik helyre lapátolta magát a döntőben, így elúszott számára a párizsi olimpia. A végső döntés a szövetségi kapitányé...
Mint megírtuk, a páros válogatóverseny első felvonását megnyerő Kozák Danuta–Csipes Tamara kettős a második megméretésen nem ül egy hajóba, miután Kozák verbális bántalmazással és a csapat szétzilálásával vádolta meg a vele együtt olimpiákat és világbajnokságot nyerő versenyzőtársa édesapját, Csipes Ferencet. Kozák a négyesből is kikerült, Csipes honvédos csapattársával, új párostársával, Gazsó Dorkával, valamint az egyesben szintén jól szerepelt Pupp Noémivel és Fojt Sárával alkot csapathajót a péntek délutáni versenyen. A négyesből ugyancsak kiszorult olimpiai bajnok, Hadvina Dóra K-1 500 méteren nem jutott be a legjobb 9 közé sem...
A Kozák Danuta – Csipes Ferenc ügy miatt a páros után négyesben sem ül össze a megvádolt mesteredző lányával a hatszoros olimpiai bajnok, pedig kétszer együtt nyertek olimpiát! Kiszorítják a párizsi csapatból Kozák Danutát?
Eseménydús és eredményekben gazdag év volt 2024 a magyar sportban. A labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia mellett is sok fontos pillanatot érdemes felidézni. Íme a legemlékezetesebbek.
Milyen közép- és hosszú távú stratégiája van a Magyar Úszó Szövetségnek? Erről és a december 10-én kezdődő világbajnokságról is beszélgettünk Wladár Sándorral, a szervezet elnökével.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 174 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LKJK
2024. június 07. 23:02
Danuta elfelejtette kinek köszönheti többmilliós életjáradékát. Semelyik a masszázson jelen lévo nem igazolták Danuta vádaskodást. Pontosan az történt amire gondoltam Danuta nem jó csípés meg haladni akart előre. Más versenyzőket akart kipróbálni. Csak szólok a fiúknal is kéne. Nem védeni a középszintű K4 est
Hát , ez így van!
DANUTA hatodik lett, célfotó döntött közte és a hetedik helyezett között.
PÁROSBAN már nem is ült hajóba.
CSIPES 5TAMARÁÉK kettesben is nagyon jól mentek,
CSIPES mind a négy versenyzője nagyszerűen teljesített.
EZ van !
ETTŐL persze
DANUTA maradt hatszoros olimpiai bajnok, csak hát eljött az idő a visszavonuláshoz.
Ne ugassál már, te faszfej, Danutát rommá verte a magyar mezőny.
Ráadásul remek idővel - bár kajakban nincs hivatalos világcsúcs, mert nagyon sok függ a természeti körülményektől, de az 1; 45-ös idő bombajó.