Az eufóriától a rémálomig

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Egy futball-Európa-bajnokságra kilátogatni felejthetetlen élmény. A három csoportmeccs pedig a csapatot tekintve igazi értékmérő, ugyanis pontosan megmutatja, hogy hol tartunk.

A kölni agglomerációból vonattal érkezve már mindenütt magyar mezes embereket lehetett látni az állomásokon. Emelkedő hangulat, a régebbi budapesti különmetrókat idéző éneklések, békés alapozás jellemezte a gyülekezőpontra tartó utazást, ahol teljesen normális áron lehetett szendvicshez és sörhöz jutni. Kellemes bulilégkörben telt az idő, a dj zenélt, a német rendőrök akkurátusan filmeztek egy épület tetejéről. A nagyjából egyórás vonulás közben derült ki, hogy mennyire sokszínű a magyar tábor. Felvidéki zászlókat éppúgy lehetett látni, mint sok anyaországi kistelepülés nevét, és bizonyos, hogy több ezren jöttek a Nyugat-Európában dolgozó magyarok közül is. A menet főleg ipari területen, majd munkásnegyedben haladt, ahol a többségükben bevándorló lakosok vidáman integettek ablakaikból a magyar tábornak, amely általában a „Szervusztok!” skandálással válaszolt az üdvözlésre. Meglehetősen simának bizonyult a beléptetés, alig volt biztonsági ellenőrzés. Amint beértünk a RheinEnergieStadionba, elállt a szavunk. Gyerekkorunk óta vágytunk futball-világeseményen részt venni, és tessék, itt vagyunk. Látva az elképesztő kavalkádot, az alig pár méterre melegítő magyar játékosokat, el sem hittük, hogy ott vagyunk. Ami a tévén át unalmas készülődésnek, felesleges pepecselésnek tűnik a meccs kezdete előtt, az élőben forrongó eksztázis, szurkolói hangpróba és óriási show keveréke. A hangzavarban kissé meglepődve tapasztaltuk, hogy a svájciak valamivel többen jöttek el, és bizony a meccs közben többször is hangosabbak voltak, pedig az utóbbi években nemigen szurkolta le senki az össz­magyar Carpathian Brigade-et. Nos, ehhez sajnos kellett a csapat teljesítménye is, amely hamar kizökkentett az eufóriából.