Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Hét nyelven beszél, de a BL-győzelem receptjét nem tudja elmondani

2024. május 30. 19:58

A hétvégi, budapesti négyes döntőben az ETO KC Győr csapata is ott lesz, és öt év szünet után nyerne. Sem az edző, sem a sztárjátékos nem emelhette fel még a magasba a trófeát...

2024. május 30. 19:58
GROS, Ana

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

***

Öt éve győzött legutóbb az ötszörös aranyérmes magyar klub. A női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi budapesti négyes döntőjében ismét a csúcsra tör a győri csapat. A negyeddöntőben sikerült búcsúztatniuk az előző három kiírás bajnokát, a norvég Vipers Kristiansandot. Az MVM Dome-ban azzal a dán Esbjerggel játsszák az elődöntőt Per Johansson játékosai, amely a tavaly meglepetésre ezüstérmes Ferencvárost ejtette ki.  

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyszerű csapattal találkozunk, amely ráadásul elég régóta ugyanazzal az edzővel dolgozik. Olyan kulcsjátékosaik vannak, mint Reistad, Mörk és Breistöl, akik egyéni megmozdulásaikkal képesek eldönteni egy-egy mérkőzést, 

és úgy gondolom, az első soruk egy szinten van a miénkkel. Jelenleg talán ez a két legjobb csapat a világon.

 Arra törekszem, hogy úgy készítsem fel a csapatot, hogy előre lejátsszam nekik a mérkőzést, mielőtt pályára lépnénk” – nyilatkozta az ETO KC vezetőedzője a klub honlapjának

JOHANSSON, Per Anders
Győr, 2024. május 4. Per Ansders Johansson, a Győri ETO edzője a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyeddöntőjében játszott Győri Audi ETO KC - Vipers Kristiansand visszavágó mérkőzésen a gyõőri Audi Arénában 2024. május 4-én.
MTI/Krizsán Csaba

A szerződést hosszabbító svéd szakember korábban kétszer volt bronzérmes a román CSM Bucuresti-vel, Ana Gros pedig kétszer is közel volt a BL-trófea megszerzéséhez, de első győri légiós korszakában (2012), majd a francia Bresttel (2021) is meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A 33 éves jobbátlövő elérkezettnek látja az időt arra, hogy elhódítsa a klubkézilabda legrangosabb serlegét.

... átéltem már, milyen elbukni egy finálét. A francia csapattal fájdalmasabb volt, mint fiatalon a győriekkel, mert nagyobb szerepem volt a a 2021-es menetelésben. Nagyon vágyom rá, hogy végre a magasba emelhessem a trófeát, de szerintem ezzel mindenki így van a klubban. 

Remélem, hogy ezúttal nemcsak újra bejutok az ETO-val a döntőbe, hanem meg is nyerjük, ez tökéletes lezárása lenne az újabb győri fejezetnek a karrieremben. 

Szerintem jó esélyünk kínálkozik rá” – mondta a Nemzeti Sportnak a szezon után hazájába, a Krim Ljubljanához igazoló Ana Gros, aki összesen 7 nyelven beszél, ám egyelőre nem tudta megfejteni a BL-siker titkát...

Ami az előjeleket illeti, az Esbjerg még soha nem győzte le a Győrt a Bajnokok Ligájában. S bár nem a Rába-partján, hanem Budapesten rendezik a mérkőzést, az MVM Dome-ban szép számú szurkolótábora előtt hazai pályán érezhetik majd magukat Győri-Lukács Viktóriáék.

Az EHF női Bajnokok Ligája Final4 programja

Elődöntők, június 1. (szombat): 15.00 Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg (dán), 18.00 Metz Handball – SG BBM Beitigheim

Helyosztók, június 2. (vasárnap): 15.00 bronzmérkőzés, 18.00 döntő

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PeterWeber
2024. május 31. 05:48
"Jelenleg talán ez a két legjobb csapat a világon." És ezt a saját csapatod esetében mire alapozod, a bajnoki és a kupa ezüstre??? 🤣🤣🤣
gyaloggos
2024. május 30. 22:05
AZ Esbjerg ellen most is nyer az ETO, remélhetőleg. A másik ágról szerintem a METZ jut a döntőbe.
gyaloggos
2024. május 30. 22:02
ÚGY gondolom, most az ETO egyértelműen esélyes a BL - győzelemre.
luxusbatar
2024. május 30. 21:59
Hajrá Győr!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!