Az öttusa lovaglás nélkül olyan, mint az öt helyett négy olimpiai karika – Török Ferenc a Mandinernek

Nyitókép: MTI / HEGEDÜS RÓBERT 

Életműdíja átvételekor úgy fogalmazott: életét egy hármas egység, a sport, az ügyvédi hivatás és a család teszi teljessé. Nagy derültséget keltett, amikor elmesélte, egy véletlenen múlt, hogy öttusázó lett; mit köszönhet a legendás atlétikaedzőnek, Iglói Mihálynak?
Az Óbudai Árpád Gimnáziumba jártam, és éppen az aradi vértanúk emlékére rendeztek egy ünnepséget, amely nem igazán érdekelt. Mivel az iskolai kapu zárva volt, lementem az alagsorba, és kimásztam az ablakon. Ezt azonban észrevette Iglói tanár úr, aki a két világklasszis futó, Iharos Sándor és Rózsavölgyi István edzője volt, s ő maga is részt vett akkoriban még senior mezeifutó-versenyeken 10 kilométeres távon. Rám sípolt, majd rám kiabált: „Gyere vissza!” „Rendben, tanár úr!” – válaszoltam, ám a következő pillanatban már átszaladtam az iskola udvarán, de persze hogy nem jött a hév, így a Tímár utcai megállótól egészen az Aquincumig futottam. Ekkor már a Csillaghegyi MTE-ben fociztam, de hiába hittem, hogy jó az erőnlétem, csak nem tudtam lerázni a tanár urat, ezért inkább lerogytam egy romra. Iglói csak annyit mondott: „Egész jól futott, fiam! Most pedig visszamegyünk az iskolába! Fussunk vagy hévvel menjünk?” „Inkább hévvel…” – piheg­tem. Amikor visszaértünk a gimnáziumba, Iglói felajánlotta: aláírok egy átigazoló lapot a Honvéd atlétika-szakosztályába, vagy egyből megyünk a dirihez. Mondtam neki: „Tanár úr, bármit aláírok!” Ám a futás nem tetszett annyira, ezért hamarosan háromtusaversenyeken indultam, de mivel az állótáblát sem találtam el, kapóra jött Benedek Gábor invitálása, így az öttusázóknál folytattam; különösen imponált, hogy vívhatok és lovagolhatok is.