A két csapat a következő összeállításban kezdte a találkozót:
DVTK: Odincov – Bényei, Lund, Szatmári, Stephen – Gera D. Holdampf, Vallejo, Pozeg Vancas – Acolatse, Jurek
FTC: Varga Á. – Botka, Cissé, Wingo, Ramírez – Maiga, Ben Romdhan – Zachariassen, Abu Fani, Szevikjan – Kodro
A leginkább várt Magyar Kupa-negyeddöntőt fantasztikus hangulatban, 12 ezer drukker előtt rendezték meg, érdekesség: a Debrecen elleni MK-meccsen kiállított Dejan Sztankovics helyett a két másodedző, Nenad Szakics és Leandro de Almeida irányította a zöld-fehéreket.
Ahogy szaknyelven szokták emlegetni: tapogatozó játékkal kezdődött a mérkőzés. A 6. percben Abu Fani kétszer is főszereplő volt: először az asszisztja után Zachariassen került helyzetbe, aki a kimozduló Odincovba vágta a labdát, majd az izraeli légiós kapura ívelését könnyedén fogta a hazaiak ukrán hálóőre.
A 12. percben Kodro korán örülhetett első ferencvárosi góljának, hiszen lesről talált be.
Egészen a 22. percig kellett várni az első diósgyőri lehetőségre: a korábbi fradista, Gera Dániel megpattanó lövését azonban könnyedén hárította Varga Ádám. A 25. percben – ki más? – Abu Fani volt újra a főszereplő, de tekerését Odincov magabiztosan fogta.
Hosszú futballcsend után a 37. percben megtört a jég:
az egyre többet kezdeményező FTC megszerezte a vezetést. Abu Fani beadását Kristoffer Zachariassen fejelte a rövid sarokba. DVTK – Ferencváros 0-1!
Remek volt a (futball)hangulat Diósgyőrben Fotó: dvtk.eu
A félidő végére egyre feszültebbé vált a mérkőzés, Andó-Szabó Sándornak másfél percen belül háromszor is elő kellett kapnia a sárga lapot; mindez annak is köszönhető volt, hogy egy-két tüske – kissé érthetetlenül – megtorlatlanul maradt...
A második játékrész elején rögtön növelte előnyét a zöld-fehér csapat: mindössze 25 másodperc telt el, amikor az elmélázó hazai játékosok között Abu Fani (...) adta be a labdát, amelyet Stephen még kifejelt, ám éppen Kristoffer Zachariassen elé, aki mellre vette, és közelről magabiztosan lőtt a hálóba. Diósgyőri VTK – Ferencváros 0-2!
Az 51. percben Pozeg Vancas – Jurek összjáték utána szlovén légiós beadását Varga Ádám könnyedén húzta le. Gera Dániel – jobb híján – a kapufát rugdosta dühében. Rá két percre Acolatse próbálkozott, de a labda ezúttal is Varga zsákmánya lett.
A 62. percben a higany mozgású Szevikjan kiszorított helyzetből is remekül adott be, Zachariassen pattogós próbálkozását Odincov könnyedén fogta.
A 69. percben hármas cserére szánta el magát a Ferencváros szakmai stábja: a továbbra is gyenge formát mutató Kenan Kodrót Varga Barnabás, a duplázó Kristoffer Zachariassent Marquinhos, míg a jól mozgó Edgar Szavikjant Adama Traoré váltotta. Mindezt csak azért említjük meg, hogy jelezzük: a bajnokcsapatnál ilyen, átlagon felüli képességű klasszisok vártak a bevetésre...
A 72. percben az egyébként kissé indolensen játszó Gera Dániel ezúttal megvillant: remek beadását Szabó Levente éppen hogy mellé lőtte! Válaszul Maiga kellemetlen bombáját csak kiütni tudta Odincov.
Abu Fani (jobbra) mérlege: két gólpassz, remek játék! Fotó: dvtk.eu
A félidő második felére alaposan feljavuló hazaiak többet birtokolták ugyan a labdát, de helyzetet csak elvétve tudtak kialakítani. Ilyen volt a 84. percben Szatmári lövése, amelyet eldőlve hárított a Fradi kapujában egyre magabiztosabbá váló Varga Ádám.
A hosszabbításban Abu Fani majdnem megkoronázta eddigi teljesítményét, éles lövése alig kerülte el a Diósgyőr kapuját. Ez volt a negyeddöntő utolsó említésre méltó jelenete, a Fradi teljesen megérdemelten jutott a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé.
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Az Ellenpont azt állítja, hogy Virágh Gabriella olyan cégeknél dolgozott, amelyekhez korábban kartellezéssel, vesztegetéssel és gyógyszerbiztonsági botrányokkal kapcsolatos ügyek kötődtek.
szokás szerint tróger bugris módon fociztak andó-szabó több sárgát is kioszthatott volna a fradikának, de láthatóan az öltözőben felejtette a lapokat, hülye arrogáns muszlimok niggerek és niggerek olyanok mint a mocskos szerb edzőjük
hiába vezettek utána elkezdtek arcoskodni ahogy a speaker mondta a "fővárosiak" vegyétek tudomásul nem "vidéken"hanem az ország más városaiban utálják a fradikát és "kuleba" gábort mint a szart és ettől a fidesz megítélése is negatív lesz
Válasz erre
0
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!