Balhé után hajrágól a csúcsrangadón: a paksi csodakapust is legyőzve gyakorlatilag bajnok a Ferencváros

2024. április 07. 17:02

Az 1-0-ás győzelemmel már 8 pont az éllovas előnye, sorozatban hatodszor lesz magyar bajnok az FTC.

2024. április 07. 17:02

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

***

Öt pont és egy elmaradt mérkőzés – ennyivel állt jobban a labdarúgó NB I-ben éllovas Ferencváros legfőbb üldözőjénél, a Paksi FC-nél a két csapat vasárnapi, fővárosi ütközete előtt. Pedig a december közepén „befagyasztott” tabellán még a tolnaiak vezették a teljes mezőnyt: 17 forduló alatt egy ponttal gyűjtöttek többet Bognár György tanítványai a Fradinál, néggyel a Fehérvárnál. Azóta – az Olympiakosz Pireusz elleni Konferencialiga-párharcot leszámítva – megállíthatatlan a címvédő FTC, amely egyetlen döntetlen mellett hétszer nyert, míg a Paks három meccse nyeretlen volt, a legutóbbi kettőt el is vesztette az Üllői úti fellépése előtt. Ott, ahol a szezonelején 6-1-es zakóba szaladt bele...

A szikrázó napsütésben, közel 20 ezer néző előtt rendezett rangadón eleinte sikerült lassítania a Ferencvárost a vendégeknek. Az idő múlásával azonban egyre többször veszélyeztetett a házigazda, amely félóra elteltével gólokkal vezethetett volna. A paksi kapus, Szappanos Péter azonban ihletett formában védett, pont olyanban, amely miatt Marco Rossi korábban többször meghívta a válogatott keretébe, s egyszer be is cserélte. A nyáron igazolt 33 éves hálóőr előbb Loncsár 12 méteres lövését védte visszanyúlva, majd egy akción belül háromszor hárított (Zachariassen 17 méterről, Abu Fani 16-ról, a kipattanóból közelről fejjel vette célba a kapuját). 

A legnagyobb bravúrt mégsem ennél a tűzijátéknál mutatta be, hanem amikor egy kontratámadás végén Zachariassen egyedül vezette rá a labdát, és jól futott ki és zárta a lábait. 

A túloldalon a szórványos paksi próbálkozások Könyves Norbert nevéhez fűződtek: csúsztatását a védők, ballábas kapáslövését Dibusz Dénes hárította – csak azért, hogy egy másik válogatott kapus is mutasson valamit.

A félidő utolsó perceiben állt a játék, igazi tömegjelenet alakult ki, miután a sárga lappal rendelkező Kovács kitette az oldalvonalon kívülre a megiramodó Marquinhost. A fradisták második sárgát és kiállítást szerettek volna, a paksiak is beleálltak a csetepatéba. Végül Karakó játékvezető a szabálytalankodót nem büntette, a dulakodók is megúszták sárga lapos figyelmeztetéssel.

A második játékrészben is a Ferencváros játszott fölényben, az első igazán nagy helyzet a 63. percben adódott: Abu Fani ívelését a góllövőlistát vezető, ex-paksi Varga Barnabás fejelte a bal oldali kapufára, ahonnan kifelé pattant a labda. Szappanos vetődött, nyújtózott, de nem ért el...

A 70. minutumban ismét oda ért a paksi kapus: ezúttal Varga látványos ollózásánál mentett nagyot. A hajrára cserékkel próbált frissíteni Dejan Sztankovics, Vargát is lehozta. És neki lett igaza! A 89. percben két csereember hozta össze a győztes gólt a fáradó paksiak asszisztálása mellett: 

Ben Romhdane jobboldali beadására TRAORÉ érkezett a rövid saroknál, és Kinyiket, illetve Szappanost megelőzve, 3 méterről a rövid sarokba piszkálta a labdát, 1-0.

A végén még a kapufát is eltalálták a hazaiak, akiket bajnokként ünnepelt a szép számú publikum. 6 plusz 1 meccsel a vége előtt immár 8 pont a címvédő Ferencváros előnye, a bajnoki cím sorsa eldőlt...

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. április 08. 20:20
"sorozatban hatodszor lesz magyar bajnok az FTC. " Felvásárolt négerekkel, nem saját erőből.
letsgobrandon-2
2024. április 07. 20:01
Hogy mondják Afrikában , hogy: Fradi ?
zakar zoltán béla
2024. április 07. 19:57
"Fradi"
files32
2024. április 07. 17:52
Hajrá Fradi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!