– idézte az MTI a játékos nyilatkozatát, amit a Meridian Sport nevű szerb portálnak adott. Mint mondta, az volt a céljuk, hogy jó játékkal nyerjenek, ám ebből csak az előbbit sikerült megvalósítaniuk.
Meglátása szerint 22 pontja ellenére nem ez volt a legjobb mérkőzése, amit a Crvena zvezdában játszott.
„Tudom, hogy manapság különösen nagyra értékelik a számokat és a statisztikák vannak előtérben, de azok gyakran nem tükrözik a pályán látott valós helyzetet. Biztos vagyok benne, hogy voltak jobb meccseim, amikor jobban segítettem a csapatot. Ez a mostani is jó mérkőzés volt, sok pont, gólpasszok... De veszítettünk. A fordulat a legrosszabb pillanatban történt, nem örülök neki” – magyarázta.
Az elrontott hajráról elmondta, ugyanúgy játszottak, mint korábban, a Real mégis átvette a vezetést. Ő elsiette a dobást és döntő pillanatban hibázott.
„Vállalom a felelősséget. Nem könnyű a Real ellen játszani, a meccsek végén gyakran több pontot szereznek, mint ellenfelük”