Ez egy igazi blöff volt: leleplezték Magyar Péterék egyik legnagyobb hazugságát

A Tisza Párt elnöke az önmagának való ellentmondás versenyében verhetetlen.

Közellenség lett a korábban ünnepelt Lazio-támadóból.

Fotó: Kirill Kudryavtsev/AFP
Olasz sajtóinformációk szerint péntek délután néhány szurkoló megtámadta az olasz élvonalbeli Lazio játékosát, Ciro Immobilét és családját. A fia iskolája előtt történt incidens során verbálisan és fizikailag is bántalmazták a válogatott támadót, akit sokan a fővárosi klub mélyrepülésének első számú felelősévé tettek. Immobile jogi lépéseket tett a támadást követően.

A klub elnöke, Claudio Lotito nem vette védelmébe a csatárt, sőt, azt is kijelentette, hogy Immobilének rendkívüli módon és visszafordíthatatlanul megromlott a kapcsolata a klubbal, illetve a római szurkolókkal. A Lazio első embere a támadással kapcsolatban úgy fogalmazott:
Velem ez mindennap megtörténik. Annyi halálos fenyegetés ér, hogy húsz éve szoros őrizet mellett élem az életemet, csak nem csinálok belőle ekkora cirkuszt”
– mondta a Calciomercato oldalán Lotito.