Mesternégyessel üzent Rossinak, de ott van a tüske a Fradi-csatárban

2024. február 07. 09:25

Néhány perc alatt az NB I-es góllövőlista élére lőtte magát Varga Barnabás.

2024. február 07. 09:25

Mint tegnap megírtuk, második tavaszi bajnokiját is magabiztosan nyerte meg a Ferencváros az NB I-ben, a kisvárdaiak után az örökrangadón az MTK lengette a fehér zászlót. A meccsen öt gólt lőtt a sérülése után még a formáját kereső Varga Barnabás, egyet azonban a VAR jelzése miatt visszanézett, és lökés miatt nem adott meg Bogár Gergő játékvezető.

Hiába a második félidőben szerzett, Guinness-rekordok közé illő mesterhármas, mint ismert Vargának 3 perc 28 másodperc kellett a triplához a játékrész elején(!), a csatár nem volt maradéktalanul elégedett a produkciójával, a meccsen ott volt benne a tüske az elvett gól kapcsán, de végül sikerült feledtetnie azt a jelenetet. Az első félidőben a VAR-szituáció során még mondta a magáét a játékvezetőnek, a lefújás után azonban már mosolygott, bár a meccset közvetítő M4 Sport kamerái előtt azért kijelentette, hogy messze van még a csúcsformájától. Mi lesz, ha még az is megtalálja?

Ezt is ajánljuk a témában

„Örülök, hogy sikerült így visszatérnem és a győzelemnek is, boldog vagyok. Nem emlékszem ilyenre, hogy négy gólt rúgtam volna egy meccsen, örülök, hogy a másodikra gyorsan rá tudtuk rúgni a harmadikat, de mindegyiknek nagy jelentősége volt.

Száz százalékosnak még nem mondanám magam, kellenek az edzések, vissza kell még jönnöm, de jól éreztem magam a pályán”

– jelentette ki a válogatott támadó.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzeti Sport arról ír, hogy a lehető legmagasabb osztályzattal, 10-essel honorálták Varga Barnabás keddi klasszisjátékát, az MTK ellen (5–1) jegyzett négy gólt és egy gólpasszt. Megtudtuk, hogy ez mindössze a 27. tízes osztályzat, amit a Nemzeti Sport kiosztott 1967 óta!

Ezt is ajánljuk a témában

Varga október végétől sokáig nem állt a Ferencváros labdarúgócsapatának rendelkezésére. Két mérkőzésen ugyan pályára lépett decemberben, a Paks ellen be-, a Fiorentina ellen lecserélte Dejan Sztankovics vezetőedző. Első számú csatárként az ősszel a klubjában 17 gólig és öt gólpasszig jutott, kiesése megmutatta, mennyit jelent a csapatának, ha egészséges a regnáló gólkirály.

De nemcsak a Fradinak, a válogatottnak is hatalmas segítség a gólerős támadó, ő volt az egyik fontos hiányzója a Rossi-csapatnak, a társak azonban tudták pótolni a sérülteket a bolgárok és a montenegróiak ellen, és csoportelsőként sikerült kiharcolniuk a németországi Eb-re való kvalifikációt.

Az MTK elleni produkciójával Varga néhány perc alatt a góllövőlista élére lőtte magát és Rossinak is jelzett a nyári Eb előtt, hogy újra fényesen csillog az a góllövő stoplis!

És hogy hol van ez a mesterhármas a rekordok között? A sokak által a világ legjobb bajnokságának tartott Premier League-ben a korábbi Liverpool-klasszis, Sadio Mané 2015-ben még a Southamptonban szerzett triplát csúcsidő alatt, a szenegálinak 2 perc 56 másodpercre volt szüksége.

Ezzel ő az új csúcstartó a PL-ben, de csak a tizedik a vonatkozó örökrangsorban!

A svéd Magnus Arvidson 89 másodperc alatt lőtt hármat 1995-ben a svéd másodosztályban egy 5–3-as siker alkalmával (a Hassleholm játszott a Landskrona gárdájával), 2013-ben pedig egy angol alacsonyabb osztályú találkozón a Rawson Spring játékosa, Alex Torr talált be 70 másodperc alatt háromszor egy 7–1-es győzelem során – jelenleg ez a Guinness-rekord!

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Egyszeriember
2024. február 08. 14:34
Varga Barna a magyar Szoboszlai!!
bagoly-29
2024. február 07. 12:16
Bogár szokása szerint mindent megtett a Fradi ellen, csak a második félidő eleji Varga gólok vették el a kedvét a további produkciójától!
zakar zoltán béla
2024. február 07. 10:59
Jogosan vették el.
Tiszafa
2024. február 07. 09:43
"...a válogatottnak is hatalmas segítség a gólerős támadó, ő volt az egyik fontos hiányzója a Rossi-csapatnak, a TÁRSAK azonban tudták pótolni a sérülteket a bolgárok és a montenegróiak ellen..." No-no. A társak mégsem voltak elegek a pótlására, mert a bulgáriai meccs utolsó pillanatban öngólt fejelő bolgár védő nélkül nagy slamasztikába kerülhettünk volna. Nagyon is hiányzott a Barnabás a válogatottból. Jól mondta a Dibusz, ő a csapat teteje. Bár a Dibusz ezt a Fradira mondta, de igaz a válogatottra is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!