Az Arsenal is bejelentkezett a bajnoki címért – Szoboszlai Dominik nélkül mit sem ér a Liverpool!

2024. február 04. 20:13

Az Ágyúsok győzelme azt is jelenti: rendkívül izgalmas tavasz elé nézünk a Premier League-ben, hiszen a Liverpool, az Arsenal és a Manchester City fut versenyt a bajnoki címért.

2024. február 04. 20:13
MAC ALLISTER, Alexis; ODEGAARD, Martin
Vámos Tamás

A forduló rangadóját hatalmas érdeklődés kísérte: az Arsenal – Liverpool elleni csúcsmeccsre már két hónappal ezelőtt elfogyott minden jegy, így 60 ezer szurkoló látta élőben a rangadót.

Mint megírtuk, Jürgen Klopp együttese – többek között – Szoboszlai Dominik nélkül lépett pályára, aki el sem utazott Londonba. A Liverpool menedzsere a mérkőzés előtt elmondta: honfitársunknak a Newcastle elleni mérkőzésen szerzett combizomhajlitó-sérülése újult ki.

A két csapat a következő összeállításban kezdte a találkozót:

Arsenal: David Raya – Zinycsenko, Gabriel Magálhaes, Saliba, White – Rice, Jorginho, Odegaard – Saka, Havertz, Gabriel Martinelli

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Gomez – Gravenberch, MacAllister, Jones – Diogo Jota, Gakpo, Luís Diaz

Akár már az 1. percben vezetést szerezhetett volna a tartalékos Liverpool, de a kiugró Diogo Jota elől felszedte a labdát David Raya.

Ezt követően az Arsenal átvette az irányítást, és bár jelentősebb helyzetet nem sikerült kialakítani, a norvég válogatott Martin Odegaard biztatására hatalmas szurkolásba kezdtek a hazai drukkerek. 

A 11. percben David Raya kidobása után Martinelli iramodott meg, Konaté nem tudta vele tartani a lépést, azonban a beadásról éppen lemaradt az angol válogatott Bukayo Saka, válaszként a leshatárról kiugró Gakpo éppen, hogy a hosszú sarok mellé lőtt.

A 14. percben azonban már nem volt menekvés:

Havertz ugrott ki remekül középen, a középpályás lövését még hatalmas bravúrral hárította Alisson Becker, ám a kipattanót Saka védhetetlenül vágta az üres kapuba. Arsenal – Liverpool 1-0!

SAKA, Bukayo
Bukayo Saka volt a Liverpool egyik kivégzője... Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

A 21. percben Martinelli és Havertz labdaszerzése után Odegaard 18 méterről, nagy helyzetben a védőkbe lőtt, majd a 25. percben Joe Gomez csupán egy sárga lap árán tudta megállítani a német válogatott középpályást.

A 27. percben láthattuk a szórványos Liverpool-támadások egyikét: Alexander-Arnold beíveléséről azonban éppen hogy lemaradt Gakpo – illetve Gábriel szerelt szenzációsan. A 29. percben már a mérkőzés első szögletét végezhette el Alexander-Arnold: a beívelést Van Dijk fejelte fölé.

A 31. percben White kapott sárga lapot, miután késlekedve akart elvégezni egy szabadrúgást. 

Egy kisebb szünet után újra az Arsenal villant: a 38. percben az előre húzódó középső védő, Gábriel Magálhaes 17 méterről lőtt, Alisson csak bravúrral tudott hárítani.

A 43. percben Lukas Havertz kapott sárga lapot, miután késve csúszott be MacAllisternek.

A félidő slusszpoénjaként a hosszabbításban – szinte a semmiből – egyenlített a Liverpool: Gravenbverch előre ívelése után Luís Diaz csapott le a labdára, majd a kolumbiai légiós remekül használta ki a hazai védők bizonytalankodását, a labda végül a Gabriel Magalháes testéről pattant a kapuba… Arsenal – Liverpool 1-1! 

DIAZ, Luis
Luis Díazon semmi sem múlt: nem csak egyenlített, többször is nagy helyzetbe került Fotó: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött: egy előre ívelés után újra Luís Diaz okozott hatalmas zűrzavart a hazai védelemben, de a próbálkozást ezúttal nagy nehezen hárították az Arsenal játékosai. Nem állt le a Liverpool: két percre rá Jones lövése alig kerülte el Raya kapuját. 

Az 52. percben Odegaard villant: közeli lövése Konatéról pattant szögletre, az első hazai kornerből azonban nem lett semmi… Az 55. percben a francia válogatott védő besárgult, miután ígéretes helyzetben megráncigálta Havertzet. Taylor játékvezető nagyon belejött a kártyázásba: a következő percben Gábriel Magálhaes kapott figyelmeztetést, miután felelőtlenül belenyúlt Luís Diaz arcába…

A 61. percben ismét a Pool kolumbiaija villant: Diogo Jota passza után Roya kezébe csavarta a labdát.

A 63. percben az borzolta a hazai kedélyeket, hogy Anthony Taylor MacAllister és Havertz ütközése után nem ítélt büntetőt – a VAR hosszas tanakodás után a vezetőbírónak adott igazat…

A 67. percben visszaadta az „Arsenal-kölcsönt” a Liverpool: egy előre ívelés után Van Dijk és Alisson Becker egymást zavarta, a kapitális hiba után Martinellinek nem okozott gondot az üres kapuba gurítani… Arsenal – Liverpool 2-1!

A 76. percben MacAllister villant újra: egy szöglet után kapásból lőtt, a sistergős bomba alig kerülte el az Arsenal kapuját – Roya ebből semmit sem láthatott…

A 84. percben Odegaard tökéletes beívelését követően a csereként beállt Trossard teljesen egyedül fejelhette Alisson kapujára, de a középre tartó labdát ezúttal magabiztosan fogta a Liverpool kapusa. 

A 88. percben nem csak gól-, hanem emberhátrányba is került Jürgen Klopp együttese: a már sárga lapos Ibrahima Konaté tartotta fel felelőtlenül Havertzet, Taylor játékvezető nem tehetett mást: második figyelmeztetéssel kiállította a francia védőt. 

A hosszabbítás második percében kiderült: a Liverpool ellen már hatodik gólját szerző Leandro Trossard lett a meccs nyerőembere: egy kiugrás után – miután benn nem kísérte senki – a belga gondolt egyet és kapura lőtt: a Van Dijkon megpattanó lövés Alisson Becker mellett jutott a Pool kapujába. Arsenal – Liverpool 3-1! Ez a rangadó nem Alisson Becker és Virgil van Dijk meccse volt.

E végeredmény azt is előre vetíti, tavasszal Angliában hármas versenyfutás lesz a bajnoki címért: a 15 mérkőzés után vereséget szenvedő Liverpool 51 ponttal vezet, őket követi a 49 pontos Arsenal, valamint a 46 pontos, ám két bajnokival kevesebbet játszó Manchester City. 

Summázható: Szoboszlai Dominik nélkül közel sem képes a tündöklésre a Liverpool – vagy akár azt is mondhatjuk: mit sem ér... 

Nyitókép: Martin Odegaard (fehérben) nem csak MacAllister eszén járt túl... Fotó: MTI/EPA Neil Hall

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blanconegro
2024. február 04. 21:47 Szerkesztve
"Szoboszlai Dominik nélkül mit sem ér a Liverpool!" Liverpool szurkoló vagyok. De már elegem van ezekből a kurva címekből. Írjátok le ugyanezt az összes nélküle megnyert meccshez! Origót azért nem olvasok, mert undorodom a címeiktől. Minden nap atomháború, a rengeteg szar bulvár...
tripod
2024. február 04. 20:50
Ez elég butus kis cím lett.... Hiányzott ez tény. De azért na....
rugbista
2024. február 04. 20:44
Marhaság! Jobb volt az Arsenal, de két góljuk kabaré volt. Főleg a második. (Igaz, a Poolé is cikis volt). Inkább a védelem gyengélkedett. A jobbhátvéd mögötti területre zavartalanul hatoltak be a hazai támadók.
gyaloggos
2024. február 04. 20:37
Hát, hát! DOMINIK nélkül is voltak nagyon szép győzelmeik! NEKEM inkább az ugrott be, SZOBOSZLAI most jól járt azzal a kis sérüléssel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!