A kétségtelenül jó kötésű srác – unokatestvére rábeszélésére – az azóta már megszűnt Sportul Studentesc csapatában, mindössze hétévesen (!) kezdte el a focit, majd a bukaresti Regal Sport következett. Radu 16 évesen gondolt egy nagyot, fogta a batyuját, és világgá indult: bár a hírek szerint a Chelsea, a PSG és az Atlético Madrid is érdeklődött utána, ő mégis a Juventust választotta. Kezdetben az U17-es csapatban játszott, de nem csak termete miatt emelkedett ki a többiek közül: hamar átirányították a 19 évesek közé.
Sőt! Egy héttel 18. születésnapja előtt már a torinóiak U23-as csapatában debütált, és innen nem volt megállás, érdekesség, hamarabb mutatkozott be a felnőtt csapatban, egy Bajnokok Ligája-találkozón (2020. december 2-án, a Dinamo Kijev ellen), mint a Serie A-ban: erre 11 nappal később került sor – éppen egy Genoa elleni idegenbeli bajnokin.
Amikor 2021 áprilisában a Juventus négy évvel meghosszabbította Radu Dragusin szerződését, mindenki azt gondolta: a torinóiak már ekkor megtalálták az elmúlt évben visszavonult Giorgio Chiellini méltó utódját. Mégis: még ez év őszén a Sampdoriához került kölcsönbe, de a genovai csapatnál sem tudott megragadni: a Juve ezúttal a Salernitánához irányította. Fél év múlva az akkor már másodosztályú Genoa következett, reményt keltően, vételi opcióval! Dragusin fejlődését mutatja: erre már tavaly januárban sor került,
ráadásul a genovaiak 5,5 millió eurós kivásárlási pénzt, valamint 2,5 millió bónuszpénzt is leszurkoltak a Juvénak.
A román tehetség döntő szerepet játszott a feljutásban: a bajnokság összes mérkőzésen pályára lépett! S azt se feledjük: mindeközben (2022 márciusában), egy Görögország elleni felkészülési mérkőzésen bemutatkozott Románia válogatottjában is, amelyet azóta még 12 fellépés követett.