Milák Kristóf 2023 egyik legnagyobb rejtélye volt. Az áprilisi országos bajnokság után egész egyszerűen eltűnt, sem a fukuokai világbajnokságon, sem az októberi Világkupa-viadalon nem állt rajthoz, ezt követően pedig a Magyar Úszó Szövetség vezetői és a szövetségi kapitány sem tudott róla semmit, nem is tudták elérni.
Sós Csaba korábban a Sportrádiónak nyilatkozott, és többek között elmondta, az olimpiai bajnok a 24. órában van, nincs vesztegetni való ideje, ám a szakember azt is elárulta: egyébként pedig értetlenül áll az egész Milák-jelenség előtt.
„Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás, ami tény: sehol nem végzett érdemi munkát hónapok óta.”
Sós Csaba hozzátette:
„Már semmi nem lesz olyan, mint korábban. Más kérdés, hogy ha egy ilyen istenáldotta tehetség, mint ő, beleáll a munkába, és tényleg elkezd edzeni, akár még egy újabb olimpiai bajnoki címet szerezhet!”