Ez a csapat akár az Eb-t is megnyerheti! – olimpiai bajnok legendák a Mandinernek

2024. január 13. 18:02

Bár sokan lesajnálták a mieinket az Európa-bajnokság rajtja előtt, és Varga Zsolt szövetségi kapitány is csupán a felkészülés egyik állomásának titulálta a kontinensviadalt, akár a döntőig is masírozhat B-válogatottunk. De mi a titkuk? Ezt segít megfejteni a sportág két legendája, akik akár végső sikert sem tartják kizártnak!

2024. január 13. 18:02
null
Vámos Tamás

Bár a világbajnoki döntő visszavágóján a férfi vízilabda-válogatott vereséggel nyitott, azóta Vigváriék nem hajlandóak tudomásul venni a „papírformát”, hiszen már csupán két meccsre állnak az Európa-bajnokság megnyerésétől. A Mandiner felkérésére a sportág két szaktekintélye elemzi szakmailag a nagy menetelést. 

Kemény Dénes, korábbi, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány: Az utolsó két mérkőzésen az ellenfelek vért isznak majd ellenünk!

„Az élsportban – és ez nem csak a vízilabdára igaz – mindig nagyon sokat számított, hogy mekkora lelki teher van egy sportolón. 

Az Eb-n szereplő férfi vízilabda-válogatottunkon az első másodperctől nincs lelki teher, 

ráadásul nagyon jól felkészültek és a maximumot nyújtják. Az ellenfeleknél azonban éppen ellenkező a tendencia: mindenki úgy volt vele, hogy a magyar „B-válogatottat” illene könnyedén megverni, a győzelem a normalitás. Ezzel a „fordított felállással” eddig nagyon jól éltünk, ám az utolsó két mérkőzés, a horvátok elleni elődöntő és finálé vagy a bronzmeccs azért lesz rendkívül nehéz, mert már az egész mezőny tudja: 

a magyar válogatottat nem szabad úgymond lesajnálni, hiszen továbbra is nagyon nehéz minket megverni! 

Úgy is fogalmazhatnék: fogy a pszichés előnyünk. Ezzel nem azt mondom, hogy nem verhetjük meg a horvátokat, és a látottak alapján ez a csapat akár az Európa-bajnokságot is megnyerheti, de abban biztosak lehetünk, hogy az utolsó két mérkőzésen az ellenfelek vért isznak majd ellenünk!”

POHL Zoltán; MOLNÁR Erik; VIGVÁRI Vendel
Ezek a fiúk egymásért is tudnak küzdeni! Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gerendás György, olimpiai bajnok vízilabdázó: A fiúk alaposan feladták a leckét a szakmai stábnak! 

„Az eddigi, nem várt sikerek egyik kulcsmomentuma szerintem – a hit. Ezek a fiúk két dologban hisznek: az egyik, hogy a rendszer, amelyet a szövetségi kapitány, Varga Zsolt kitalált, az jó. A másik fontos hitbeli tényező, hogy a játékosok nem úgy fogják föl, hogy úgynevezett B-válogatottként szerepelnek az Eb-n, hanem hogy egy bő keret tagjaként abszolút van esélyük bejátszani magukat az olimpiai keretbe. Azzal pedig, hogy a komplett olasz és szerb válogatottat megverték, mindenképpen nagy sikert értek el, és alaposan fel is adták a leckét a szakmai stábnak. Hiszen én úgy értékelem: 

a fukuokai világbajnokság megnyerése hatalmas diadal volt, ám ezzel a kerettel az Eb-győzelem kapujáig eljutni – talán még nagyobb siker!

A fent említett hiten kívül az tetszik az Eb-csapatban, hogy szakmailag nagyon jól összerakott, minenki tudja, hogy mi a feladata, és egymásért is tudnak küzdeni. S azt is tapasztalhattuk, hogy az ilyen együttest a szerencse sem szokta elhagyni...

Az Európa-bajnokság esetleges megnyerésével kapcsolatban Gerendás György a következőképpen fogalmaz:

- Igen, megnyerhetjük az Eb-t annak ellenére, hogy nem ezzel a céllal utaztunk ki Horvátországba, ezt jelzi, hogy a tavalyi vb-csapatból nyolcan, kilencen is itthon maradtak. De ezeket a fiúkat abszolút nem érdekli, hogy „B-válogatottnak” kiáltották ki őket, hiszen a maguk útját járják. S ki tudja, hol lesz ennek az útnak a vége?!...”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2024. január 13. 21:21
Az olimpiát igen, a nemzet sportolója címet nem. Mert az a botlábúaknak van fenntartva.
Búvár Kund
2024. január 13. 21:02
Hogy mi a titkuk? A pár éve megint a topon lévő magyar utánpótlás. Ebben a generációban benne van egy újabb "aranygeneráció" esélye, akik vagy 10 évig uralhatják a férfi vizilabdát.
dios1968
2024. január 13. 20:15
Hajráá
states-2
2024. január 13. 19:01
Hajrá magyarok, szerezzünk egy rossz hétvégét, hétfőt a komcsiknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!